Bekeményít a miskolci polgármester a hétvégi halálos késelés után, bezárják a városi zugdiszkókat + fotók

Újabb részletek derültek ki a borsodi emberölésről.

2024. 10. 14. 12:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vizsgálatot indított Miskolc polgármestere, hogy felmérjék, hány engedély nélkül működő szórakozóhely van a városban, és elrendelte, hogy azonnali hatállyal zárassák be őket. Tóth-Szántai József a közösségi oldalán azt írta: szükség van a seriffrendszer visszaállítására és a közterületeken a rendvédelmi jelenlét megerősítésére, amelynek előkészületeit már megkezdték – írja a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei hírportál.

A gyilkosság helyszíne (Fotó: Boon)

A városvezető azután jelentette be az intézkedést, hogy vasárnap éjszaka leszúrt egy 16 éves fiút egy húszéves fiatal férfi Kisavason. Mint arról lapunk is beszámolt, a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az újraélesztés ellenére a helyszínen meghalt.

A vármegyei lap legfrissebb információi szerint az egyik helyi szórakozóhely előtt szólalkozott össze a fiú az elkövetővel. 

Fotó: Boon

A fiú egyik ismerőse szerint a késelő és barátja hívatlanul jelentek meg a buliban, ahol zaklatták az áldozat egyik barátjának lánytestvérét. Őt akarta megvédeni a fiú, amikor leszúrták. A lap ellátogatott a helyszínre, ahol a tragikus eset nyomai még vasárnap délután is láthatóak voltak. A rendőrök a gyilkost azonosították, elfogták, majd előállították.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a beismerő vallomást tett elkövetőt őrizetbe vette, egyben kezdeményezte a letartóztatását is.

Borítókép: A kisavasi emberölés helyszíne (Fotó: Boon)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.