Kevesebb mint öt órája maradt, ha versenybe szállna minden idők legnagyobb magyar lottónyereményéért

Néhány tipp, hogy mire lehet elkölteni a rekordnyereményt!

Forrás: Kisalföld2024. 10. 19. 12:50
Kereskedelem - Szolgáltatás - Budapest - Lurdy Ház
Fotó: MTVA/Róka László
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ilyenkor a rendszeres játékosaink több mezőt játszanak meg, és olyanok is játszanak, akik egyébként ritkán szoktak, vagyis többen és többet játszanak. 

A forgalmi adatokból az látszik, hogy többmilliárdos jackpot esetén már nő a lottózási kedv és megjelenhetnek a keleti és a déli határ menti településeken a határon túlról is játékosok.

– ismertették.

 

A főnyereményből az elképzelhetetlen luxust is meg lehet venni

Nehéz elképezni azt, hogy valójában mit is lehet megvenni  hat és fél milliárd forintból. A lap összegyűjtött néhány olyan luxuskiadást, amikre elég lenne a gyorsan megszerzett vagyon:

  • Meg lehetne venni belőle a világ tíz legdrágább autóját, köztük egy Lamborghini Venenót, amiből mindösszesen 4 darab készült. Ezek után pedig még maradna is egy kis költőpénz, körülbelül 1,1 milliárd forint.
  • Akár 479 éjszakát is el lehetne belőle tölteni a világ legdrágább hotelszobájában, a Las Vegas-i Palms Casino Resort The Empathy Suite Sky Villa-ban. Az éjszakánként közel 37 millió forintba kerülő lakosztályban van saját sószoba, a sosem alvó városra néző jakuzzi, két masszázsszoba és egy 13 személyes bár.
  • De a nyertes akár 17 ezer barátját is vendégül láthatná a világ legdrágább éttermében az amerikai The French Laundry-ban.
  • Vagy akár saját szuperkoncertet szervezhetne a Rolling Stones fellépésével, amely a világ legdrágább zenekara, sőt mellé meghívhatná „előzenekarnak” Katy Perry-t és Lady GaGát. És még így se fogyna el a hat és fél milliárd.
  • A nyeremény akár egy világ körüli utazásra is elég lenne, ahova a szerencsés magával vihetné ötszáz, valószínűleg nagyon hálás, barátját.
  • De az élvezetek mellett lehetne a bolygónk ökoszisztémájára is költeni, a pénzből akár 300 ezer fát is el lehet ültetni.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTVA/Róka László)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.