A szombathelyi bérelt garázsban, ahol egy 35 éves férfi és társa tartózkodott, 1,5 kilogrammnyi amfetamintartalmú fehér port, illetve 0,5 kilónyi zöld növényi törmeléket, valamint potencianövelő tablettákat találtak, amelynek feketepiaci értéke meghaladja a hatmillió forintot.
Lecsapott a TEK Szombathelyen, sanyarú sors vár a környékbeli függőkre
Drogdílereket fogtak el a vasi rendőrök a Terrorelhárítási Központ egységeinek bevonásával Szombathelyen – közölte pénteken a rendőrség honlapján a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Hozzáfűzték: a házkutatás során lefoglaltak több, a közbiztonságra különösen veszélyes eszközt, a kábítószer terjesztéséhez, adagolásához használt tárgyakat, valamint nagy összegű készpénzt. A két férfit előállították, kihallgatták és kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak velük szemben – írták.
További Belföld híreink
Az összehangolt akciónak és a további nyomozásoknak köszönhetően a bizonyítékok alapján további öt kereskedővel, valamint több fogyasztóval szemben indult büntetőeljárás, egy kereskedőt őrizetbe vettek, kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt..
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor fontos bizonyítékokat szerzett, reggel teríti lapjait a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban
Holnap reggel mutatja be a bizonyítékokat a miniszterelnök.

Durva a helyzet Dubajban, újabb beszámoló érkezett egy kisgyerekes családtól, akik kinn ragadtak
Az éjszakát a fürdőszobában töltik, amit bunkerként használnak.

Kocsis Máté: A magyar Jockey Ewing lemaradt pár körrel
Csendbe burkolódzott a Tisza Párt sztárigazolása az iráni helyzettel kapcsolatban.

Budapest bevezető útjain is fokozott ellenőrzés vár az autósokra a terrorveszély miatt
A lépések célja az ország stabil működésének és a lakosság biztonságának garantálása.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor fontos bizonyítékokat szerzett, reggel teríti lapjait a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban
Holnap reggel mutatja be a bizonyítékokat a miniszterelnök.

Durva a helyzet Dubajban, újabb beszámoló érkezett egy kisgyerekes családtól, akik kinn ragadtak
Az éjszakát a fürdőszobában töltik, amit bunkerként használnak.

Kocsis Máté: A magyar Jockey Ewing lemaradt pár körrel
Csendbe burkolódzott a Tisza Párt sztárigazolása az iráni helyzettel kapcsolatban.

Budapest bevezető útjain is fokozott ellenőrzés vár az autósokra a terrorveszély miatt
A lépések célja az ország stabil működésének és a lakosság biztonságának garantálása.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!