Mezőmegyer határában korábban fémdetektorral átvizsgálták a kijelölt területet, ahol az 1944 októberében lezuhant repülő, a Junkers Ju87 Stuka zuhanóbombázó darabjait keresték. A kutatók fontosnak tartják, hogy feltárják a múlt egy olyan szeletét, amelyről a helyiek évtizedekig alig mertek beszélni.
Ugyanakkor még mindig élhetnek szemtanúk vagy azok leszármazottai, akik hitelesen el tudják mesélni a lezuhant bombázó történetét. Az eddigi elmondások szerint
a pilóta Kisrét közelében próbált kényszerleszállást végrehajtani, de a gép nagy sebességgel átszáguldott egy öntözőcsatornán és darabjaira hullott.
A Munkácsy Mihály Múzeumban jelenleg is látható egy kiállítás, amely Domokos Ferenc gyűjtésének és kutatásainak köszönhetően betekintést nyújt a második világháborúban lezuhant repülőgép és a megtalált darabok történetébe.
A kutatók célja, hogy teljes egészében feltárják a Mezőmegyer mellett lezuhant német repülő történetét, és mindenki számára megismerhetővé tegyék. A tanyák megszűnésével és a parcellák egybeszántásával a pontos helyszín felismerhetetlenné vált, de a szemtanúk visszaemlékezései, valamint a modern műszeres vizsgálatok segítségével sikerült meghatározni a roncs egykori helyét.
A föld mélye még mindig őrzi a repülőgép apró darabjait, amelyek akár a pilóták nyughelyéhez is elvezethetnek.
Domokos Ferenc és Kolarovszki Csaba sok energiát fektetett abba, hogy egy új, izgalmas történettel gazdagítsák a megyeriek múltját. Sikerült kapcsolatba lépniük a repülőgépen szolgáló katonák hozzátartozóival is. A kutatást Németországban is figyelemmel kísérik, és nagy érdeklődéssel várják a további helyszíni eredményeket.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!