Magyar Péterrel lépne koalícióra Gyurcsány Ferenc – hangzott el egy interjúban, amely a bukott miniszterelnökkel készült. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke leszögezte: ez a realitás, koalíciót egymással vitatkozó pártok szoktak kötni, mert máskülönben ugyanaz a párt lennének. Ez a koalíciók természete, melyek nem szerelmi házasságok, hanem érdekházasságok. Ellenzéki többpártrendszerre van szükség, amiből ez következik, továbbá
sem a Tisza Párt, sem a DK nincs olyan helyzetben, hogy egymaga tudjon győzni
– jelentette ki Gyurcsány.
Elvi álláspontjára hivatkozva úgy folytatta: Magyarország politikai értelemben tagolt ország, ami a két politikai térfélre is igaz. A DK elnöke kijelentette: az ellenzék bármelyik pártja „nagyon-nagyon messze van” attól, hogy a Fideszt legyőzze. – Nem tudom elhinni, hogy egyébként bölcs és okos elemző intellektusú emberek ezt nem látják át. Nem a Fideszt, hanem a Fidesz-birodalmat kell legyőzni, amivel egy párt nem bír el – vélekedett Gyurcsány Ferenc.
Borítókép: Magyar Péter (Forrás: Ripost)