A bíróság mindkét vádlottat – mint társtetteseket – bűnösnek mondta ki előre kitervelten, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, a másodrendű vádlottat ezenfelül aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésében is bűnösnek találta – részletezte Tóth András. A törvényszék szóvivője hozzáfűzte, a bíróság első fokon meghozott ítélete szerint a vádlottak feltételes szabadságra nem bocsáthatók.
Nem sikerült megmérgezni a gyanútlan férjet, más módszerhez folyamodtak a vérszomjas szerelmesek
Fejenként tizenkét év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte első fokon, nem jogerősen a Szombathelyi Törvényszék azt a férfit és nőt, akik kétszer is megkísérelték megölni az asszony férjét. Előbb mérgezéssel, majd az alvó férfi megfojtásával próbálkoztak – közölte az MTI-vel a törvényszék szóvivője kedden.

Az ítélet szerint a vádlottak 2022 júniusában ismerkedtek meg, majd rövidesen szerelmi viszony alakult ki közöttük. Mivel úgy vélték, hogy a másodrendű vádlott férje nem egyezne bele a válásba, elhatározták, hogy a sértettet megölik. A nő ismeretlen összetételű szert vett át szeretőjétől, és azt több alkalommal is férje italába és az általa készített ételbe keverte, amitől azonban a férfi nem halt meg, csupán hasmenést kapott.
Ezután 2023. március 12-én éjszaka a házaspár családi házának hálószobájában törtek rá az alvó sértettre, az elsőrendű vádlott műanyag fóliát szorított a férfi arcára, közben a másodrendű vádlott igyekezett leszorítani a férfi lábait, de a támadás nem járt teljes sikerrel, mert a férj védekezni kezdett, és
beleharapott az elsőrendű vádlott kezébe, aki erre nagy erővel ököllel ütlegelni kezdte.
A dulakodás során az elsőrendű vádlott egy vázával fejbe verte a sértettet, aki a földre esett, az elsőrendű vádlott ekkor még többször megrúgta, mire a sértett – azért, hogy az életét mentse – felajánlotta neki, hogy bármit megad, ha felhagynak a bántalmazásával.
További Belföld híreink
A zajokra a szomszédos szobában felébredt a házaspár fia, átment a szülők hálószobájába, és felkapcsolta a villanyt. Anyja ekkor kirángatta a fiút a szobából, megtiltotta neki, hogy segítséget hívjon, és rázárta a szoba ajtaját. Azt mondta neki, hogy betörő van a házban, de csak akkor lehet segítséget hívni, ha arra alkalmas lesz a helyzet.
A sértett a folyamatos ütlegelés, rugdosás hatására beleegyezett a válásba, és megígérte a vádlottaknak, hogy a bántalmazása miatt nem tesz feljelentést. A sértett az igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint többszörös sérülést szenvedett el, amelyek életveszélyt is előidézhettek volna, de fennállt az élet kioltását eredményező sérülések lehetősége is.
A sértett azért maradt életben, mert mindvégig kitartóan, sikeresen védekezett, illetve a fiú közbelépése megzavarta a vádlottakat cselekményük végrehajtásában
– olvasható az indoklásban.
Az ítélettel szemben az ügyész mindkét vádlott esetében súlyosbításért nyújtott be fellebbezést, a vádlottak és védőik viszont enyhítésért fellebbeztek, így az ítélet nem jogerős. A törvényszék a vádlottak letartóztatását fenntartotta, a végzést az elsőrendű vádlott és védője tudomásul vette, míg a másodrendű vádlott és védője fellebbezést jelentettek be.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Sulyok Tamás visszaküldött egy törvényt az Országgyűlésnek
A köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről szóló törvényt.

Fegyverropogás törte meg az egyik nagyvárosunk csendjét
A cikkből kiderül, pontosan hol és miért.

Külföldi támogatók tömkelege a Transparency mögött
A szervezet tavaly még több pénzből gazdálkodhatott.

Kiderült, hogy ki lesz Müller Cecília utódja
Az országos tisztifőorvos hosszú és eredményes szakmai pályafutását követően május 31-én nyugdíjba vonul.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Összeesett egy férfi a lépcsőházban, csodával határos módon tért vissza az életbe

Zaharova szerint a neonácizmus szelleme „hétszeres erővel” tér vissza, amikor ledöntik a hősi emlékműveket

Lerántotta a leplet a szakértő: ezzel a minden háztartásban megtalálható tárggyal leleplezhető a megcsalás

Magyarul is megszólalt a CPAC Hungary záróbeszédében Geert Wilders + videó

Így szabadulhatsz meg a levéltetvektől vegyszer nélkül

Ez a britek gyenge pontja: tálcán kínálják fel magukat az oroszoknak

Az olimpiai bajnok, aki meggyűlölte a kommentelőket

Czifra Bettina Lili ezüstérmes a torna Európa-bajnokságon

Ismeretlen ősi szellemvonalat találtak egy több mint hétezer éves csontvázban

Holttestet találtak a Duna paksi szakaszán

„Nagy tudású” Magyar Péter ismét kínosan nagyot bakizott + videó

Bemutathatja Ruszin-Szendi Romulusz ukrajnázós hangfelvételét a Honvédelmi Minisztérium
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Sulyok Tamás visszaküldött egy törvényt az Országgyűlésnek
A köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről szóló törvényt.

Fegyverropogás törte meg az egyik nagyvárosunk csendjét
A cikkből kiderül, pontosan hol és miért.

Külföldi támogatók tömkelege a Transparency mögött
A szervezet tavaly még több pénzből gazdálkodhatott.

Kiderült, hogy ki lesz Müller Cecília utódja
Az országos tisztifőorvos hosszú és eredményes szakmai pályafutását követően május 31-én nyugdíjba vonul.