Szakértő: Egyre inkább beigazolódik a kormány migrációval és háborúval kapcsolatos álláspontja

Deák Dániel szerint nagyon sok olyan téma és ügy van, amiben a migrációhoz hasonlóan igaza van és lesz Orbán Viktornak.

2024. 10. 18. 8:32
ORBÁN Viktor
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Meglepő következtetésre jutott a két nyíltan baloldali közéleti személyiség az Egyenes beszéd műsorában. A két, magát nyíltan baloldalinak valló szakértő elmondta, Orbán Viktort igazolta az idő a migráció kezelésének a tekintetében. A tegnapi műsor kapcsán Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte, 

Orbán Viktor a múlt heti európai parlamenti vitanapon elmondta, hogy az illegális bevándorlás miatti nő az antiszemitizmus és a homofóbia Európában. Emlékezetes, hogy a balliberális képviselők hangosan fújjoltak, tehát úgy tettek, mintha szerintük ez nem lenne igaz.

A szakértő elmondta, 

mostanra eljutottunk oda, hogy azokban a stúdiókban, ahol egyébként én is ültem, azok a szereplők, akikkel én is vitatkoztam, akik azt állították, hogy a kormánynak rossz a bevándorláspolitikája, most azt mondják, hogy igaza volt Orbán Viktornak.

Deák Dániel szerint ugyanakkor nem a migráció az egyetlen téma, ahol Orbán Viktor és a magyar kormány álláspontja beigazolódni látszik. A migráció mellett a háború ügyében is egyre inkább úgy tűnik, hogy elismerik Orbán Viktor igazát. 

 

A szankciós politikával kapcsolatban a magyar kormányfő előre megmondta, hogy hatástalan lesz, sok európai politikus és balliberális nyilvánosság pedig két év után jött rá, hogy a magyar kormányfő tényleg igazat mondott, és az ő álláspontja lesz a valós

– emelte ki a XXI. Század Intézet elemzője, aki szerint ennek a lassú fordulatnak az lehet a hozadéka, hogy azok a politikai erők, amelyek hasonlóképpen vélekednek a migráció ügyében, mint a magyar kormány, folyamatosan erősödnek. 

Ezt látjuk egyébként több ország választási eredményein is. A szomszédos Ausztriában nemrég volt választás, ahol már nem tudták azt mondani, hogy a bevándorlásellenes álláspont szélsőséges, ugyanis mára ez lett a többségi álláspont nagyon sok országban

– jelentette ki Deák Dániel, aki szerint Orbán Viktor európai szintéren tud azzal érvelni, hogy a migráció kapcsán igaza lett, és egyre többen osztják az álláspontját, éppen ezért a háború ügyében is ugyanezt kellene tennie az európai politikusoknak, hiszen ott is már egyértelműen látszódik, hogy azaz álláspont, amit a magyar kormány képvisel 2022 óta, egyre inkább beigazolódik.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.