Erőteljes felújításra szorul Újbuda lakásállománya, főleg a belvárosi részeken Szabó László, a kerület kormánypárti önkormányzati képviselője szerint.
A kerület északi részében található épületek 1900-as évek elején épültek, az ötvenes évekig bezárólag, az állapotuk pedig igencsak változatossá vált az elmúlt években. A XI. kerületi önkormányzat azonban kizárólag egyetlenegy, a lakóházak felújítására szolgáló pályázatot hirdet meg évek óta
– emelte ki a képviselő, majd elmondta, a program keretében a lakóépületek gázvezeték, kémény, tetőfelújítására, gépészeti felújítására, elektromos berendezéseinek cseréjére és a homlokzati felújítására lehet kisebb-nagyobb összegeket igényelni.
A pályázat kerete azonban 2019 óta csupán kétszázmillió forint, annak ellenére, hogy időközben az elmúlt öt évben megduplázódott a kerület költségvetése.
Ferencváros bajban
A társasházak elég nehéz helyzetben vannak az építőanyagárak, a munkadíjak, illetve a belvárosban a parkolási díjak emelkedése miatt is, mondta el Ferencváros kormánypárti önkormányzati képviselője, Gyurákovics Andrea.
Sokszor abba a nehéz helyzetbe kerülnek a belvárosi házak, hogy nincs kivitelező, aki elvállalja a munkát, mert egyszerűen lehetetlen közlekedni, megállni, parkolni Belső-Ferencvárosban. Akik pedig elvállalják a kisebb-nagyobb munkákat, azok olyan árakat szabnak, amit nem lehet a házak közös költségéből kigazdálkodni
– emelte ki a politikus, majd hozzátette, a ferencvárosi önkormányzat a társasházak támogatására korábban egy folyamatosan növekvő összeget tett félre, amiből vissza nem térítendő támogatásokat folyósítottak a felújításokhoz. A Baranyi Krisztina vezette önkormányzat ugyan megtartotta ezt a programot, de háromszázmillió forintról kétszázmillióra csökkentették az összegét.
Nincs forrás a felújításokra
A Pikó András vezette Józsefváros működését tökéletesen bemutatják a társasházak felújítására meghirdetett pályázatok a kerület kormánypárti önkormányzati képviselője, Szilágyi Demeter szerint.
Pikó mindig elmondja, hogy van nyolc különböző pályázat, amelyre lehet pályázni. Ezen pályázatok körül mind nagy, színes-szagos kommunikációs buborékok vannak azonban a teljes keretösszeg mindössze háromszázmillió forint
– jelentette ki a politikus, majd hozzátette, hogy eközben egy homlokzatfelújításra ötvenmillió forint értékben lehet pályázni, míg a 2019 előtt a jobboldali vezetés alatt éves szinten másfél és kétmilliárd forint között volt társasházi pályázatokra félretett keretösszeg.
Miután júniusban most Pikóékat leváltjuk, akkor ezt az összeget éves szinten másfél milliárd forintra fogjuk emelni
– jegyezte meg Szilágyi Demeter.