Nagy bajban van Lakatos Márk, még a születésnapi show-t is lemondta

A pedofilbotránnyal összefüggésbe hozott stylist három eseménnyel ünnepelte volna ötvenedik születésnapját.

2024. 11. 02. 9:32
Lakatos Márk
Forrás: borsonline.hu
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három eseménye lett volna a pedofilbotrányba keveredett Lakatos Márknak, azonban mindegyiket lemondták – írta meg a Mandiner. A lap szerint Pécsett (november 6-án), Érden (november 11-én), illetve Szegeden (november 15-én) lett volna, és egy-egy show alkalmával az ötvenedik születésnapját ünnepelte volna meg a homoszexuális influenszer, stylist és üzletember.

A pécsi esemény nyomán például a szervezők leszögezték, hogy a döntést a fellépő körül kialakult helyzetre való tekintettel hozták meg.

Mint ismeretes, Ábrahám Róbert a közösségi oldalán tájékoztatta követőit arról, hogy vallomásokat juttatott el az ügyészséghez olyan súlyos bűncselekmények ügyében, mint gyermekprostitúció, nemi erőszak és emberkereskedelem. Az egyik vallomástevő egy II. kerületi gyermekotthon nevelője, a másik pedig az intézmény neveltje.

Ábrahám részletesen mesélt Lakatos Márkról (azt megelőzően Osváth Zsoltról), illetve kitért a Renitens nevű YouTube-csatornán bemutatott ügyre is. Hajdú Péter Frizbi című műsorában ugyancsak részletek hangzanak el a vallomásokból.

A bántalmazott arról beszélt, hogy 15 éves korában találkozott először az érintett közszereplővel

– hangzik el az egyikben.

Múlt vasárnap délelőtt egyébként megtörte a csendet a balliberális influenszer. „Az elmúlt napokban olyan súlyos és alaptalan vádak célpontjává váltam, amelyek teljesen ellentétesek mindazzal, amit képviselek. A leghatározottabban visszautasítom ezeket az állításokat. Mivel állítólag büntetőeljárás indult az ügyben ismeretlen tettes ellen, a hatóság kérdéseire készséggel válaszolok, velük teljes mértékben együttműködök. A közösségi médiában, valamint egyes sajtóorgánumokban megjelent rágalmazásokat a leghatározottabban visszautasítom. Hálás vagyok azoknak, akik ebben a nehéz időszakban mellettem állnak és bíznak bennem. Hiszem, hogy az igazság mindenki számára nyilvánvalóvá válik” – írta Instagram-bejegyzésében.

Borítókép: Lakatos Márk (Forrás: Bors)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.