Terrorizálta a családját, aztán az orrgaratából kellett eltávolítani a lőszert

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki ittas állapotban rendszeresen bántalmazta feleségét és többször megütötte kilencéves kislányát is. Egyik alkalommal arra utasította ittasan a gyermekét, hogy biztosítsa ki a légpuskát, de erre a gyermek nem volt hajlandó, ezért a férfi maga tette azt meg. Ennek eredményeként nyakon lőtte saját magát.

Forrás: Magyarország Ügyészsége2024. 11. 11. 12:30
The,Statue,Of,Justice,Themis,Or,Justitia,,The,Blindfolded,Goddess,bíróság,
illusztráció Fotó: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Győr környékén lakó férfi rendszeresen italozott, és mind szóban, mind fizikailag bántalmazta feleségét és kilencéves kislányát. 2016-ban a bíróság már elmarasztalta súlyos testi sértés bűntette miatt.

A férfi szinte napi rendszerességgel fogyasztott alkoholt, keresetét italra költötte, a gyermekvédelemmel foglalkozó hatóságok által előírt addiktológiai kezeléssel felhagyott.

A férfi a gyermeke előtt a feleségét többször ütötte, hajánál fogva rángatta, puszta kézzel az ablakot betörte. Ilyen helyzetekben, mikor a kislány az édesanyja védelmére kelt, a férfi a gyermekét is bántotta, intézetbe vitellel, valamint azzal fenyegette, hogy megöli az anyját, ha védeni meri.

2023 őszén a férfi a gyermeket szólította fel arra, hogy hozzon töltényeket a nála lévő légpuskához, majd arra is, hogy biztosítsa ki a fegyvert. A gyermek egyikre sem volt hajlandó, ezért a férfi maga tette meg mindkettőt. A férfi azonban ittas állapotában nehezen tudott egyensúlyozni, a fegyverre támaszkodott, az elsült, és a vádlott nyakon lőtte magát. Ezt követően vérző nyakkal ment ki a konyhában tartózkodó feleségéhez és lányához, akiknek nem engedett mentőt hívni. Végül a testvére a kórházba szállította őt, ahol az orrgaratból távolították el a lőszert.

Az ügyészség a letartóztatás hatálya alatt álló férfit kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, könnyű testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntettével és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettével vádolta meg. Vele szemben hét és fél év szabadságvesztés is kiszabható.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.