„Időszakos koplalás, hideg zuhany vagy tízezer lépés naponta: ezek a kifejezések sokak számára az egészségtudatosság és az önfejlesztés szinonimái, ám vannak, akiknek ezek a rutinok nem tudatos döntés eredményei, hanem a nélkülözés fájdalmas realitása” – hívta fel a figyelmet az Ökumenikus Segélyszervezet adventi kampányában. A szervezet emlékeztetett:
Amíg a jólétben élők számára ezek a szokások a tudatosság, az egészségmegőrzés, addig a nélkülözők számára a szegénység jelei.
Otthon melege helyett hideg falak
„A szervezet munkatársai nap mint nap megtapasztalják, hogy az éhezés sokakat érintő valóság, mely mögött a legtöbb esetben nem tudatos döntés, hanem a szegénység áll. Vannak, akik életmódjuk részeként választhatják az időablakos éhezést, de mit tehetnek mindazok, sok esetben gyerekek, akiknek egyszerűen nincsen lehetőségük naponta többször enni és csak az intézményekben jutnak élelemhez?” – tette fel a kérdést a szervezet, amely évente több mint háromszázezer alkalommal ad enni nélkülözőknek.
Az otthon melege sem magától értetődően adatik meg mindenkinek, a szervezet látókörében lévő családok közül sokan méltatlan körülmények között élnek, a hideg vízzel való zuhanyzás pedig nem a bőrfeszesítés és a tudatosság jegyében zajlik, hanem egyszerűen nincs más választásuk. Az Ökumenikus Segélyszervezet ezeket az embereket sem hagyja magára, és évente több mint háromszáz család számára biztosít méltó, biztonságos lakhatást átmeneti otthonaiban.
Tízezer lépés helyett helyi lehetőségek
A szervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy nemcsak az éhezéssel és a hideggel kell megküzdeniük a szegény családoknak, hanem a távolsággal is.
„Vannak, akik olyan térségekben élnek, ahol a munkahely vagy az iskola eléréséhez naponta akár több kilométert kell gyalogolni. Az ő esélyeik sok esetben csökkenek másokéhoz képest, legyen szó egészségügyi ellátásról vagy egy állásra való jelentkezésről. A naponta megtett tízezer lépés lehet egy fitneszcél és a mindennapi rutin része, ugyanakkor, ha ez a közlekedés egyetlen módja, akkor sok szempontból akadályozó tényező, mely elszigetelődéshez és leszakadáshoz vezet”
– mutatott rá az Ökumenikus Segélyszervezet, kiemelve, hogy mintegy állandó programjaik keretében háromezer gyermeknek biztosítanak ingyenes fejlesztő foglalkozásokat lakhelyükön, hogy segítsen leküzdeni szegénység okozta hátrányaikat.