Háttéregyeztetések, karácsonyi ajándékozás és költségvetés – ezek a témák uralták az idei év utolsó fővárosi közgyűlését. A képviselőknek a decemberi ülésen kellene ugyanis elfogadniuk a jövő évi költségvetést. A balliberális pártok képviselői szerint el kell fogadni a tervezetet, a kormánypártok azonban arra emlékeztettek, hogy a Karácsony Gergely által benyújtott költségvetés törvénytelen, hiszen nincsen összhangban az állami tervezettel. A város baloldali főpolgármestere ugyanis szabotálná a szegényebb településeknek járó szolidaritási hozzájárulás befizetését.
Szentkirályi Alexandra a kormánypártok fővárosi frakcióvezetője lapunk kérdésére úgy fogalmazott: a budapestiek ennél többet érdemelnének, de jelenleg Budapestnek egy törvénytelen közgyűlése van, amely épp egy törvénytelen költségvetést tervez elfogadni.
Közben lapunk arról is írt, hogy összeállhatott egy nagykoalíció és Tisza Párt megszavazhatja a Budapest jogszabály ellenes költségvetését. A fővárosi önkormányzat szervezeti és működési szabályzatának felülvizsgálatáért, és néhány módosító indítványért cserébe a Fővárosi Közgyűlés Tisza párti frakciója elfogadja Karácsony Gergely csődköltségvetését – értesült a Magyar Nemzet. Lapunk információi szerint a Tiszás képviselők a főpolgármesteri hatáskörök egy részéért, és az SZMSZ módosításáért cserébe támogatni fogják a jogellenes tervezetet, amelynek értelmében Budapest nem fizetné be a számára előirányzott mértékű szociális hozzájárulási adót.