Számos jel arra mutat, hogy személyesen maga Magyar Péter robbanthatta ki az álhírbotrányt: a Magyar Hang írta meg, hogy Bassár el-Aszad megbukott szíriai elnök repülővel Magyarországra menekült szombat este – írja a Ripost. A lap szerint az ügyben eddig napvilágot látott információk alapján kijelenthető, hogy az álhír elhintése és futtatása egyedül a Tisza Párt elnökének állt érdekében, hiszen ennek kapcsán újabb frontot nyithatott volna mindent és mindenkit támadó kampányában.
Mint arról lapunk is beszámolt, a Magyar Hang írt arról: szombat este teljes titokban landolt Budapesten a szír elnök gépe.
A történetet számos elemmel színezték ki, például hogy a Terrorelhárítási Központ munkatársai biztosították az érkezést, külön kisbuszok álltak a szír elnök és utastársai rendelkezésére, valamint a reptéri dolgozókkal aláírattak egy titoktartási „papírt”.
Hamarosan bebizonyosodott: mindebből egy szó sem igaz. Még a Magyar Hang forrása által bizonyítékként küldött kép is hamis volt, az nem a hétvégén, hanem 2012-ben készült Ankarában.
A hírt még aznap reggel Magyar Péter is megosztotta a kormányt és a jobboldalt gyalázó üzenetek közepette. Majd amikor hivatalos cáfolat érkezett az ügyben a Budapest Airport részéről, még akkor is azt érzékeltette, hogy a történet igaz lehet. A Magyar Hang hamarosan levette a cikket és bocsánatot kért olvasóitól, ám Magyar Péter még ekkor sem törölte gyalázkodó posztját. A Ripost szerint
a szír elnökről szóló álhír terjedése alapján okkal feltételezhető, hogy a Magyar Hang és Magyar Péter összejátszva terjeszthették a rémhírt.
A lap emlékeztetett: a Magyar Hang gyakorlatilag a Tisza Párt házi lapjaként működik, és gyakran használják egymást hivatkozási alapként. Szerintük ez megerősíti azt a gyanút, hogy a kamuhírt személyesen Magyar Péter küldte el nekik, jó eséllyel ő lehetett, akire a Magyar Hang forrásként hivatkozott. A Ripost úgy véli, emellett az is gyanúba keveri Magyar Pétert, hogy rajta kívül egyetlen politikai közszereplő sem ugrott rá a kamuhírre. Ő viszont kritika nélkül, és a tőle megszokottnál is nagyobb vehemenciával kezdte el terjeszteni a hazugságokat.
Az ügy fontosságát mutatja, hogy még az Alkotmányvédelmi Hivatal is elkezdett vele foglalkozni. Azonnali hatállyal nemzetbiztonsági vizsgálatot indítottak, hogy kiderüljön, a hír gyártása és napirenden tartása kinek állt az érdekében.