– Amennyiben a szélsőséges pártok is bekerülnek a kormányba, van arra lehetőségük, hogy az anyanyelvhasználati jogot vagy a kulturális szabadságot lesöpörjék az asztalról? Szerzett jogokat elvehetnek-e a magyar közösségtől?
– Az Európai Unióban és a NATO-ban is együtt vagyunk Romániával, amennyiben ilyen tervei lennének bármilyen román pártnak, Magyarország mindenképp ki fog állni az erdélyi magyarok jogaiért.
Ezért is fontos a magyar képviselet, mert ha lennének is ilyen előterjesztések, akkor ezeket a döntéseket az RMDSZ nélkül nem lehetne meghozni.
Remélem, hogy a józan ész majd győzedelmeskedik, és Románia – mint az Európai Unió tagja – világosan azt fogja képviselni, hogy a kisebbségi jogokat, megszerzett jogokat nem lehet elvenni.
– Az erdélyi magyarok számára ki volna a „kevésbé rossz” elnök?
– A szélsőségeket nagyon nehéz kezelni és nagyon nehéz látni, hogy kinek az államelnöksége alatt lenne nehezebb a magyaroknak. Történelmi alapon is nagyon nehéz megválaszolni a kérdést. Például azt gondoltuk, a magyar közösségnek jobb lesz Klaus Johannis államelnök megválasztásával, mert ő a szász kisebbséghez tartozik.

Arra számítottunk, ezért lesz benne egyfajta érzékenység a nemzeti kisebbségek ügye iránt. Tévedtünk, nem volt neki ilyen. Azt remélem, hogy akiről a román állampolgárok majd döntenek, azzal ki lehet majd alakítani ezt a tisztességes együttműködést, az erdélyi magyarok közössége érdekében. Mi, bárki legyen is az államelnök Romániában, mindig képviselni fogjuk a nemzetközi fórumokon az őshonos nemzeti kisebbségek jogait, és erősítjük az erdélyi magyar közösség támogatását is.
– Jelenleg hogy áll a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezése? Számíthatunk előrelépésre az ügyben?
– Mind a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezése, mind a Minority SafePack olyan sikeres európai polgári kezdeményezés, amelyet nagyon sok ember, nagyon sok európai országból aláírt, az Európai Bizottság mégsem csinál semmit. Ez szégyen és felháborító.
Mondhatom azt, hogy nagy reményekkel állok az új bizottság elé, amely most december elsején megkezdte a munkáját, de ez nem így van.
Látjuk, hogy alapjaiban nem változott meg az összetétele, ráadásul a bizottság elnöke is ugyanaz. Ursula von der Leyen egyszer már lesöpörte az asztalról a nemzeti kisebbségek ügyét, hiába támogatta nagy többséggel az Európai Parlament. Ezért túl nagy optimizmus ebben a kérdésben nincs bennem, ugyanakkor nyilvánvalóan a remény hal meg utoljára. Ezeket a kérdéseket újra és újra vissza kell helyezni az Európai Bizottság asztalára.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!