Egyetértve ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász álláspontjával,
az EP jogi bizottsága megsértette a EP eljárási szabályzatát amikor indokolatlanul nem tett eleget a haladéktalanság követelményének. A haladéktalanul kifejezés nyelvtani értelmezés szerint akut intézkedést takar és gyorsabb eljárást jelent, mint a soron kívüliség. Álláspontom szerint az EP jogi bizottságának eljárása sértheti Magyarország szuverenitását is
– hívta fel a figyelmet ifj. Tényi István.
Manfred Weber a Tisza Párt elnökének cinkosa
Hozzátette, sajtóbeszámoló szerint Manfred Weber cinkostársként segíti a felelősségre vonás elől menekülő Magyar Pétert, aki nem mondott le mentelmi jogáról, amikor diszkóbotránya után garázdaság és lopás miatt indult nyomozás, noha választási kampánya során azt hangoztatta, hogy akár meg is szüntetné ezt a jogintézményt. Magyar Péter saját ügye okán húzza az időt, mentelmi jogának visszaélésszerű használatával próbálja elkerülni a köztörvényes bűncselekmény elkövetése miatti felelősségre vonását, és ebben az Európai Néppárt frakcióvezetője is segíti.
Az üggyel kapcsolatban (az Európai Néppárt frakcióvezetőjének tevékenysége miatt) – bizonyítottság esetén – felmerülhet a bűnpártolás vétség gyanúja.
Aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volna, segítséget nyújt ahhoz, hogy az elkövető a hatóság üldözése elől meneküljön vagy a büntetőeljárás sikerét meghiúsítani törekszik, úgyszintén az is, aki közreműködik a bűncselekményből származó előny biztosításában, bűnpártolást követ el – mutatott rá a bejelentő.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!