Halálra verte barátnőjét egy hajléktalan férfi Zalában

El is akarta tüntetni a holttestet.

2025. 01. 09. 9:59
Egy száz centiméter hosszú vascsővel támadt a férfi.
Fotó: Somogy Vármegyei Ügyészség
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Halált okozó testi sértés és súlyos testi sértés miatt emelt vádat a Zala Vármegyei Főügyészség egy hajléktalan férfi és társa ellen, mert egyikük egy vascsővel halálra verte párját, a társa pedig segített a holttest eltüntetésében – tájékoztatta a zalai főügyészség szóvivője az MTI-t.
Jánky Judit közölte: 

az 50 éves, többszörösen büntetett előéletű férfi és élettársa annak a hajléktalanokból álló hat-nyolc fős közösségnek a tagjai voltak, akik 2023 nyarán Zalaegerszegen, a helyi vízmű egykori telephelyén laktak életvitelszerűen.

 A férfi féltékeny természete, züllött, italozó életmódja miatt rendszeresen bántalmazta élettársát, akit 2023 júliusában egy veszekedés közben olyan súlyosan megvert, hogy a nőnek az orra és két bordája is eltört.

Újabb tettlegesség egy szeptember végi napon történt, ezúttal is a férfi féltékenysége miatt. Ekkor egy hajléktalantársával együtt a ZTE-futballpálya mögötti vasúti híd alatt tartózkodtak, ahol tüzet gyújtottak és közösen italoztak. 

A vádlott a 22 éves társa jelenlétében ököllel ütni kezdte a nőt, majd a combján rugdosta. A nő a kezét feltartva próbált védekezni, és kérte a vádlottat, hogy hagyja abba a bántalmazását. 

A férfi ekkor felkapott egy félméteres vascsövet, és azzal többször háton és sípcsonton ütötte a nőt, majd amikor élettársa a földre került, ott tovább ütlegelte.

A férfitől erőszakos magatartása miatt többen féltek, így a bántalmazás szemtanújaként jelen lévő vádlott-társa is, aki nem mert a nő védelmére kelni.

A két férfi egy matracon tért nyugovóra, később vették észre, hogy a mellettük fekvő nő az éjszaka során belehalt a bántalmazás során elszenvedett sérüléseibe. Az idősebb férfi utasítására társa takarókat terített a holttestre, amit az 50 éves vádlott meggyújtott.

Két és fél óra elteltével a holttest nem égett el, ezért azt vízzel leöntötte és a közeli Zala folyóba dobta. Miután társával azt látták, hogy a folyó nem vitte el a holttestet, az idősebb férfi újabb égetéssel, majd az áldozat feldarabolásával és a maradványok elásásával próbálta a nyomokat eltüntetni.

A Zala Vármegyei Főügyészség súlyos testi sértés bűntette és halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a letartóztatásban lévő idősebb férfival szemben, társának pedig bűnpártolás vétsége miatt kell felelnie a halált okozó testi sértéssel kapcsolatban.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Somogy Vármegyei Főügyészség)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.