Kedd délután csak északon, északkeleten lehet helyenként picivel több felhő, majd éjszaka észak felől fokozatosan mindenütt beborul az ég, és a hajnali óráktól egyre többfelé számíthatunk havazásra, hószállingózásra – írja előrejelzésében a Hungaromet. Szerdán napközben északnyugaton, nyugaton havas esőre, esőre is érdemes lesz készülni.
Lesz itt ború, hideg, hó, eső, felhő, szél, csak egy dolog hiányzik majd
Holnap jön a hó, de dísznek is kevés lesz.

Vékonyabb hóréteg az országban több helyen is kialakulhat.
Döntően gyenge vagy mérsékelt marad a légáramlás, inkább csak szerdán az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg időnként az északnyugati szél. Ez alapján viszont nem nehéz arra következtetni, hogy szerdán nem bővelkedhetünk majd napsütésben.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában –7 és –1 fok között várható, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán –2 és +3 fok között alakul.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kocsis Máté válaszolt Alföldi Róbertnek: A politika is művészet, de más a tét, mint a színpadon
A kormány 2022 óta közismerten békepárti – közölte a Fidesz frakcióvezetője.

Felsültek a Szőlő utcai álhírbotrány rágalmazói, nyilvános bocsánatkérésre szólít fel a KDNP + videó
A vizsgálatok szerint az ügyben nem érintett politikus.

Orbán Viktor: Indul a Digitális Polgári Körök első országjárása
Több mint 90 ezren csatlakoztak a DPK-khoz – közölte a miniszterelnök.

Újabb baleset az M1-esen
Péntek este is történt már ugyanott egy hatalmas ütközés.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk