Megunhatták a munkát, vagy belefáradtak, kivonultak a Fővárosi Közgyűlésről a tiszás képviselők

Magyar Péterhez hasonlóan a Tisza Párt képviselői is a munkakerülés mellett döntöttek.

2025. 01. 29. 12:33
A Tisza párt fővárosi frakciója 

Facebook/ Tisza párt Budapest

KOVACS KRISZTIAN
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Háromórás vitát követően sértődötten kivonultak a Fővárosi Közgyűlés üléséről a Tisza Párt képviselői. A politikusok a Rákosrendező megvásárlásával kapcsolatos vita végeztével döntöttek úgy, hogy a továbbiakban inkább kerülik a munkát. Mindez azok után történt, hogy a szivárványkoalíció képviselői először vehemensen támadták a rákosrendezői beruházást, majd az érvek megfogyatkozása után vagdalkozásba kezdtek. 

A Tisza Párt képviselői láthatóan Magyar Péter munkakerülését másolják, ugyanis a hivatalos jegyzőkönyvek és a nyilvánosságban megjelent információk alapján Magyar Péter szeptember óta mindössze hat alkalommal jelent meg munkahelyén, az Európai Parlamentben. 

Közben havonta minimum öt-hatmillió forintos nettó jövedelmet tehet zsebre EP-képviselőként még akkor is, ha alig vesz részt néhány ülésen.

A Tisza Párt elnöke így havi 7854 eurós (több mint hárommillió forintos) tiszteletdíja mellett 4950 eurós, vagyis csaknem kétmillió forintos általános költségtérítésben részesül, továbbá napi 350 eurót (nagyjából 140 ezer forintot) kap szállásra és étkezésre. Az EP-képviselők emellett elszámolhatják az utazási költségeket is a testületnél, asszisztenseket pedig havi 28 696 euróból (11,3 millió forint) bérelhetnek fel. Hozzátartozik: a napidíjat csak akkor folyósítják számukra, ha a hivatalos jelenléti íven aláírásukkal igazolták a megjelenésüket. Ehhez azonban elég az aláírás, a valós jelenlétet senki nem ellenőrzi. 

Magyar Péter esetében ez a tétel viszonylag elenyésző, alig több mint kétezer eurót tehet ki a hat alkalommal számolva.

Mindebből kiindulva az eddigi négy teljes hónap alatt – szeptembertől december végéig – összesen mintegy 53 ezer eurót tehetett zsebre Magyar, ami 22 millió forintnak felel meg. Nyolcórás munkanapokkal kalkulálva 48 órát tölthetett a munkahelyén a Tisza Párt elnöke. A négyhavi fizetését alapul véve Magyar Péter órabére mintegy 458 ezer forintot tesz ki. Kevesen mondhatnak magukénak ennél jobb órabért idehaza.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.