Ha enyhe megfázásos tüneteket tapasztal magán, Rusvai Miklós előbb cickafarkfű teát készít, csak akkor nyúl gyógyszerhez, ha néhány napon belül nem enyhülnek a tünetek – írja a BorsOnline.
Rusvai Miklós üzent az influenzásoknak, akik gyógynövényekkel kúrálják magukat
Ezt jobb, ha tudja.

A portál azt írja, a cickafark köptető és gyulladáscsökkentő, a kakukkfű csillapítja a köhögést és kitisztítja az orrjáratokat, míg az örménygyökér a légzőszervek gyulladását enyhíti, a lándzsás útifű pedig hurutoldó. Bár a virológus ezeket megerősítette, felhívta a figyelmet arra is, hogy
nem mindig szabad kizárólag a gyógynövényekre hagyatkozni.
Úgy fogalmazott: „A gyógynövények valóban nem hatástalanok. Az emberek évezredeken keresztül ezekkel gyógyították magukat, tehát egyáltalán nem ellenzem az alkalmazásukat. Hangsúlyozom, hogy a gyógyszeres kezelés a súlyos betegségek ellen alkalmasabb”. Hozzáfűzte, a megelőzésre, vagy az enyhe, megfázásos tünetek kezelésére a kakukkfüves inhalálás, vagy a szaunázás nagyszerű, azonban,
ha a megbetegedés súlyosabb, a gyógynövények nem helyettesítik a gyógyszeres kezeléseket.
Megjegyezte azt is, hogy a gyógynövények elsősorban kiegészítésnek alkalmasak. Ha egy-két napon belül segítenek, a kezelés eredményesnek tekinthető, de ha a tünetek nem múlnak el, orvoshoz kell fordulni.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Így védekezhetünk a gyermekbetegségek és a szeptemberi betegséghullám ellen
A tanévkezdéssel megnő a fertőzések kockázata az iskolai és óvodai közösségekben.

Nem várt helyről védték meg a jobboldali újságírókat
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.

Újabb átverés: végrehajtással riogatnak a postaládákban
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.

Tömegroham az Aldiban az ötforintos ruhákért
Óriási sorok, pillanatok alatt kifosztott standok.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk