„Idén is meglőttük a közös képünket. Bruce Dickinsonnal, az Iron Maiden legendás frontemberével a Guildford Vívókupán” – írja Facebook-bejegyzésében Vitályos Eszter.
A kormányszóvivő több alkalommal osztott már meg képet a világsztárral. A Londontól mintegy negyven kilométerre délnyugatra fekvő Guildford ad otthont a vívókupának, amelyben mindketten érdekeltek.
Vitályos Eszter igazolt vívóversenyző, Bruce Dickinson pedig a veterán angol válogatott tagja. A Wikipédia vonatkozó szócikke szerint a zenész 1985-ben kezdett el ismerkedni a vívással az Iron Maiden World Slavery turnéját követő pihenőidőszakban. Az évtized második felében már a hetedik helyen jegyezték a brit tőrvívóranglistán. A minél jobb eredmények elérése érdekében 1987 végén – a Seventh Son of a Seventh Son album felvételeinek befejezését követően – Bonnba költözött, hogy minél közelebb legyen a vívóközponthoz, ahol edzett. Később, 1989-ben klubjával együtt képviselte Nagy-Britanniát az Európa-kupában. A versenyzésen túl Duellist néven létrehozott egy vívófelszerelésekkel foglalkozó céget is.
Bruce Dickinson a zene és a vívás mellett a repülés megszállottja is: hivatalos pilótaengedéllyel rendelkezik, és sokáig a turnékon is ő maga vezette a banda gépét, az Ed Force One-t.
Borítókép: Vitályos Eszter (Forrás: Facebook/Vitályos Eszter)