Eltiltották a vezetéstől, ezért lovas kocsival ment lopni

Lovas kocsival, majd utánfutóval lopta a vasat és a nyílászárókat egy tanyáról egy fiatal férfi. Akaratán kívül a tulajdonosnak árulta el, hogy aznap már fordult egyszer lopott holmival.

2025. 02. 13. 11:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idegen jármű parkolt egy tanya előtt tavaly novemberben, ezért az éppen arra közlekedő tulajdonos közelebbről is megnézte. Ekkor vett észre, hogy valaki az udvaron különféle vasdarabokat pakol egy utánfutóra. Azonnal riasztotta a rendőröket, de úgy döntött, nem fedi fel magát. Inkább szóba elegyedett az idegennel, aki mit sem sejtett arról, hogy épp a tulajdonossal beszélget. 

A tolvaj őszintén elárulta azt is, hogy aznap már vitt el holmikat az udvarból.


A beszélgetés után az elkövető elhajtott a megpakolt utánfutóval. A férfi a nyomába eredt, amit a tolvaj észrevehetett, mert gyorsítani kezdett. Útközben vasdarab is leesett az utánfutóról, de ő nem lassított – írta a Baon.hu.

Rövid időn belül a rendőrök is a helyszínre értek, és néhány utcával arrébb sikerült megállítani a járművet. A 24 éves férfit előállították a kiskőrösi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. 

Kiderült, hogy a férfi úgy ment lopni az autóval, hogy el volt tiltva a járművezetéstől. Korábban pedig ablakokat, ajtót és gépi présgyűrűket vitt el a tanyáról, akkor lovas kocsival ment. Az ellopott tárgyak értéke meghaladta az egymillió forintot.

A férfi rovására egy csalás is írható, ugyanis az egyik kiskőrösi áruházban, az önkiszolgáló kasszánál több péksüteményt répának mért le és úgy fizette ki, így több ezer forintot elcsalt, csakhogy a biztonsági őr kiszúrta a turpisságot. A férfi jelenleg is előzetes letartóztatásban van. A kiskőrösi rendőrök befejezték a nyomozást és megküldték az iratokat az ügyészségnek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.