A Fidesz új közleményében élesen bírálta Magyar Pétert, miután a Tisza Párt vezetője Manfred Weberrel, az Európai Néppárt elnökével szoros együttműködésbe kezdett. A kormánypárt közleménye szerint Magyar Péter „Brüsszel csicskája”, aki elvei és becsület nélkül mindig azokhoz dörgölődzik, akiktől a pénzt kapja.
„Amíg a Fidesztől kapta a pénzt, addig dicsérte a kormányt, mindig ott ült Orbán Viktor évértékelőin az első sorban. Most, hogy Manfred Weber lett a szövetségese, és onnan kapja a pénzt, Brüsszelt dicséri” – olvasható a közleményben. A témában korábban egy videót is közzétettek, erről a Magyar Nemzet is beszámolt.
A közlemény szerint Magyar Péter politikai pályafutása azt bizonyítja, hogy egyetlen hűsége a pénzhez köti, és kész bárkit elárulni, akár saját közösségét és hazáját is.
„Meg kell védenünk magunkat a Weber-csicska Brüsszel Pétertől!” – zárja közleményét a kormánypárt, amely szerint a Tisza Párt egyértelműen külföldi érdekeket szolgál, és a magyar emberek akaratával szemben politizál.