Az egész országot megrázta a Huszti ikerpár eltűnéséről szóló hír bő egy hónappal ezelőtt. Huszti Elizát és Henriettát utoljára január 7-én, kedden hajnali 2 óra 12 perckor látták Skóciában, Aberdeen város egyik főutcáján, a Market Streeten. A térfigyelő kamera felvétele szerint a testvérek ezután átkeltek a hídon, majd a folyó mentén sétáltak tovább.
![Huszti Elizát és Henriettát utoljára január 7-én rögzítette egy térfigyelő kamera. Fotó: Scotland Police](https://cdn.magyarnemzet.hu/2025/02/T6nk91QVxx2KgGC3pdxqz_H4zg-P-xJHYrNiOdjP9vc/fit/1200/675/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmZDUwZGIyMGMwZjQ3YmY5NTY5NGJlNjMwYWExNDIy.jpg)
A 32 éves ikrepár ekkor küldött üzenetet a főbérlőnek, hogy elköltöznek, és nem térnek vissza a lakásba, ahol addig laktak. A főbérlő másnap megjelent a lakásban, és sok holmijukat még mindig ott találta, köztük Eliza telefonját is. Az sms küldésére használt mobiltelefon már nem volt csatlakozva a hálózathoz, ezért a rendőrség nagyszabású keresést indított. Hetekig kutakodtak a jeges Dee folyóban. Hosszas, eleinte eredménytelennek tűnő keresés után a skót rendőrség bejelentette: megtalálták Henrietta holttestét.
Gyilkosság, öngyilkosság vagy baleset áldozata lett a Huszti ikerpár?
– Úgy hiszem, az sms-t sem ők küldték a főbérlőjüknek, hanem valaki más vagy mások, akik elcsalták, elrabolták a gyerekeimet. Valahol azt olvastam, hogy az eltűnésük idején az ott élők sikolyokat hallottak a folyó felől. Talán az ő sikolyaikat– mondta a lányok édesapja korábban. Szerinte a Eliza és Henrietta nem követhetett el öngyilkosságot,
más kérdés, hogy tizenkét év távlatából ezt mennyire állapíthatja meg valaki a saját gyermekeiről, az édesapa ugyanis tizenkét éve nem beszélt saját lányaival.
A két testvér halálát vizsgáló nyomozók kategorikusan kizárták harmadik fél érintettségét. Pénteken egy rendőrségi forrás a Scottish Daily Expressnek azt mondta:
Semmi sem utal bármiféle bűncselekményre vagy arra, hogy a két nőn kívül bárki más is érintett lenne ebben a tragédiában.
A TV2 riportere nemrég azt derítette ki, hogy depressziótól szenvedhettek a Huszti lányok. Az ikrek furcsán viselkedtek az eltűnésük előtt. Henrietta egy helyi kávézóban dolgozott, a kollégái azt mondták, amikor a lány eltűnt, épp szabadságon volt, de már előtte sem volt jó passzban, panaszkodott, hogy alig alszik. A testvére hat évig takarító volt, Eliza néhány hónappal ezelőtt váltott munkahelyet. A volt főnöke, Scott Bousfield arról beszélt, hogy Eliza sokat fogyott, de nem akarta faggatózással zavarni. Megszólalt az ikrek testvére, József is, aki azt mondta, hogy a család nem tudott arról, hogy a lányok el akarnak költözni, főleg, hogy egyébként ő és az édesanyja beszélt velük az eltűnésük előtt.
Ami biztos, hogy rengeteg a nyitott kérdés, amely már lehet, hogy örökre megválaszolatlanul marad. Ilyen például, hogy ha valóban depressziótól szenvedtek, mi okozhatta azt, és miért az öngyilkosságban látták az egyetlen kiutat. A nyomozók átvizsgálják a levelezéseiket, ez felfedheti majd a rejtély megoldását, arról ugyanis továbbra sincs hivatalos hír, hogy gyanús körülmények merültek volna fel.
Borítókép: Huszti Eliza és Henrietta (Forrás: Szon)