A déli hidat teljesen lezárják a felújítás őszig tartó első ütemében, az autós forgalom tehát kizárólag az északi felüljárón haladhat majd, irányonként egy-egy sávon, ugyanakkor a Szentendrei út felől az Árpád híd, illetve Pest felé haladóknak új, kétsávos forduló létesül a Pacsirtamező utcában.
Már a héten megkezdődnek a lezárások
Február 10. és 13. (hétfő és csütörtök) között a Pacsirtamező utcában (a Kiscelli utca és a Vörösvári út közötti szakaszon) javítják a burkolatot, ezért váltakozó sávlezárásra kell számítani, a munkaterület mellett irányonként két forgalmi sáv járható. Kedden az északi felüljárón szalagkorlátot javítanak, ezért a belső sávot reggel 8-tól 14 óráig lezárják. Csütörtökön és pénteken az Árpád híd felé vezető felhajtón a két sávból a szélsőt lezárják, a közlekedés a belső sávon haladhat.
Csütörtökön az Árpád híd budai hídfőjénél, a Pest felé vezető oldalon a belső sávot rövid szakaszon lezárják, a forgalom a középső és a szélső sávban haladhat majd – sorolták.
Pénteken kezdődnek a munkálatok
A BKK közölte azt is, hogy a kivitelező pénteken veszi át a munkaterületet, majd még aznap hozzálát az előkészítő munkákhoz, amelyek a felüljárók alatti csomópontban és környezetében ideiglenes sávszűkítéssel, csúcsidőn kívül kisebb forgalomkorlátozással, esetleg lezárással járnak.
Úgy folytatták, hogy február 14-től 21-ig lezárják a Szentendrei úton befelé a belső sávot a Flórián tér előtt a Kórház utcánál, napközben lezárják a külső sávot a Pacsirtamező utcában kifelé a Flórián tér előtt, valamint a Flórián téren az Árpád híd felé a Pacsirtamező utca után. Lezárják napközben a belső sávot az Árpád híd Flórián téri lehajtójában a Vörösvári út felé, valamint a Pacsirtamező utcába kanyarodó külső sávot. Február 21-től 28-ig lezárják a Vörösvári úton befelé a Szentendrei útra balra kanyarodó sávot, valamint mindkét irányban lezárják a belső sávot a Szentendrei úton a Flórián térnél. Az Árpád híd Flórián téri lehajtójában nem lehet visszafordulni; a Szentendrei utat a Pacsirtamező utcai visszafordulón keresztül lehet elérni. Sávlezárás nehezíti a közlekedést az Árpád hídi felhajtón – írták.
A kivitelező öt ütemben végzi el az ideiglenes forgalomtechnika kialakításához kapcsolódó feladatokat: február 14. és 28. között főleg csúcsidőn kívül, 9 és 15, illetve 19 és hajnali 4 óra között dolgozik hétköznapokon és szombatonként.
A felüljáró-felújítás első üteme két héttel később, március elsején, szombat hajnaltól kezdődik, amikor a kivitelező lezárja a déli hidat, ahol jelenleg Pest felé tart a gépjárműforgalom.
Az őszig tartó első ütemben az északi hídon haladhat a forgalom, egy-egy sávon biztosítva a Pestre tartók és a Pestről érkezők áthaladását a felüljárón. A felüljárón Pestre tartó forgalom „visszavezetése” a Szentlélek téri villamosmegálló után, a villamospálya keresztezésével, jelzőlámpás szabályozással történik.
A felújításhoz kapcsolódó lezárások és terelések részleteiről a folyamatosan frissülő florianter.hu oldalon lehet tájékozódni, illetve a BKK Info a szokásos csatornáin mindennap megosztja az aktuális tudnivalókat – áll a közleményben.
Vitézy Dávid buszok sűrítését kezdeményezte
Kezdeményeztem a 34-es és 106-os buszok sűrítését a Flórián téri felüljáró felújítása miatt a BKK-nál, hogy Kaszásdűlő, Rómaifürdő és Csillaghegy lakói számára versenyképesebb legyen a közösségi közlekedés a korlátozások idején – írta Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője kedden Facebook-oldalán.
A HÉV és az 1-es villamos mindazok számára megfelelő kötöttpályás kapcsolatot jelent, akik ezt választják. Hozzátette: a Budapesti Közlekedési Központ közleménye szerint a Szentendrei úton hosszabb buszsávot jelölnek ki, a közlemény és a közzétett menetrendek azonban nem számolnak a már ma is gyakran zsúfolttá váló 34-es és 106-os buszok sűrítésével, amelyek a térség lakóterületeit szolgálják ki és érintettek a lezárásban – írta.
Vitézy Dávid szerint „ha a BKK komolyan gondolja, hogy az autósokat szeretné meggyőzni legalább a Budapesten belül induló utak esetén a váltásról”, akkor indokolt ezeknek a ma 12-15 perces követésű járatoknak a sűrítése.
Hozzátette: ezért kedden megküldte a BKK vezérigazgatójának a 34-es és a 106-os járatok sűrítésére vonatkozó javaslatát, egyben azt kérte a BKK vezérigazgatójától, hogy a klímavédelmi, közlekedési és városfejlesztési bizottság következő, február 24-ei ülésén számoljon be a Flórián téri felüljáró lezárása kapcsán tervezett közösségi közlekedési intézkedésekről.
Közösségi közlekedésre biztat a BKK
A felújítás első ütemében ideiglenesen kétirányú lesz az északi felüljáró, ahol irányonként egy-egy sávon haladhat majd a forgalom. A BKK már korábban is felhívta a figyelmet, hogy a korszerűsítési munkák jelentős forgalmi változásokkal és ideiglenes korlátozásokkal járnak, amelyekről részletes tájékoztatást ad, egyúttal kéri az arra közlekedőket, hogy ha lehetőségük van rá, a közösségi közlekedést vegyék igénybe.
A megcsúszott felújítás
Ahogy lapunk közel négy éve beszámolt, a Flórián téri felüljáró felújítására még Tarlós István főpolgármester időszakában, 2019 januárjában írta ki a BKK a közbeszerzési eljárást, amelyre akkor egyetlen ajánlat érkezett, az Építő Zrt. és a Strabag Általános Építő Kft. közösen nyújtották be pályázatukat. Lapunk értesülései szerint, a 2019-es őszi választások után a BKK igazgatósága is tárgyalta az ügyet, végül érthetetlen módon elhalasztották az életveszélyessé vált felüljáró felújítását.