A parlament tavaszi ülésszakának kezdetén, alkotmányos szokásainknak megfelelően, jelentést teszek a Tisztelt Háznak! – kezdte napirend előtti felszólalását a miniszterelnök ma az Országgyűlésben. A kormányfő felszólalását megpróbálták megzavarni (Hadházy Ákos képviselő a miniszterelnök egy régebbi beszédét játszotta be hangfelvételről), de jelezte, hogy nem zavarja a provokáció, és azt a következtetést vonta le, hogy
a Fidesznél csak a Fidesz jobb.
A miniszterelnök elmondta, hogy elindították a munkáshitelt, amivel egy négymilliós életkezdési hitelhez juthatnak a dolgozó fiatalok. Ismertette, hogy a kormány vidéki otthonfelújítási programot indított az ötezer főnél kisebb településen élők számára. A program alapján hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a nyugdíjasok is.

A kormány megindította a lakhatási programot, amitől azt várják, hogy évente tízezer új lakás épül majd, de arról is döntöttek, hogy a Szép-kártyára érkező összegek ötven százaléka lakásfelújításra is használható legyen, valamint új kollégiumot építenek 18 ezer fiatalnak Budapesten.
Orbán Viktor tájékoztatott:
a kormány döntött a gyerekek után járó adókedvezmény megduplázásáról két lépésben.
Egy gyerek esetén 20 ezer, két gyerek esetén 80 ezer, 3 gyermek esetén 200 ezer forintot lehet levonni a szülők adójából és járulékából. A kormány döntött arról is, hogy bevezeti a
két és három gyermeket nevelő édesanyák teljes jövedelemadó-mentességét.
Mint mondta, a háromgyermekes édesanyák idén októbertől kapják meg a mentességet, a kétgyermekes anyák esetében a jövedelemadó-mentesség bevezetését lépcsőzetesen hajtják végre.
Orbán Viktor elárulta a részleteket is: 2026. január elsején a 40 év alatti kétgyermekesek lesznek adómentesek, 2027-től a 40 és 50 közöttiek, 2028-tól az 50 és 60 közöttiek, 2029-ben pedig a 60 év felettiek csatlakoznak hozzájuk.
A kormány úgy döntött, hogy a babaváró hitel korhatárát 35 évre emeli. Orbán Viktor azt mondta, ezek az intézkedések példa nélküliek Európában, ez Európa legnagyobb adócsökkentési programja. Ez óriási kiadást jelent a költségvetés számára – jelezte. A kormány ugyanakkor arra a következtetésre jutott, hogy így is képes csökkenteni az államadósságot.