Karácsony Gergely sokszor lebukott, emlékezetes, hogy 2021-ben az autómentes hétvégét autózta végig. Két alkalommal pedig azon is rajtakapták, hogy sofőrje a buszsávban kerüli ki a fővárosi dugókat. Miközben ő ezt üzente a kormánypárti politikusoknak:
Itt az ideje, hogy kiszálljanak az állami autókból, lélegezzenek nagyot, nézzenek körül és vegyék például észre a budapesti közösségi közlekedést!
Túl azon, hogy Karácsony intézkedéseivel a fővárosban közlekedési káoszt idézett elő, nem volt hajlandó a KRESZ előírásainak betartására, és a buszsávban rövidítette meg az amúgy elviselhetetlenül hosszú menetidőt.
Pikó András polgármester is lebukott
A 888 olvasója videózta le, ahogy Pikó András, Józsefváros első embere beül a szolgálati autójába egy sofőrrel és elhajt. Tette ezt annak ellenére, hogy korábban azt hangoztatta a baloldali polgármester, hogy ő nem vesz igénybe szolgálati autót, BKV-val és biciklivel jár majd munkahelyére. Az elmúlt évben sarkosan megváltozott Józsefváros polgármesterének gondolkodása, hiszen nem csupán szolgálati autó és sofőr szállítja még az egy köpésnyire lévő szomszéd kerületbe is, de simán leparkoltak a megállni tilos tábla alatt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!