Átverte választóit Varju László

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A politikus 2019-ben még kórházat ígért az újpestieknek, természetesen a kampányban elhangzottakból nem valósult meg semmi.

2025. 03. 10. 9:09
Fotó: Koszticsák Szilárd Forrás: MTI/MTVA/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

 

A pénz persze eltűnt, kórház meg sehol

– emelte ki a politikus. Renge Zsolt elmondta, a kormánypártok Újpesten 2010 és 2019 között már bizonyították, hogy képesek fejleszteni az egészségügyi ellátást is. 

Gondoljunk az Újpesti Szakrendelőre, amelyet saját tulajdonba véve kívül-belül felújítottunk és napelemekkel szereltünk fel, továbbá felújítottuk az összes rendelőt is a városban. Az Árpád-kórház Újpest közösségét illeti meg, ezért haladéktalanul tárgyalásokat kell kezdeményezni az épület önkormányzati tulajdonba adásáról

– jelentette ki a képviselőjelölt. 

Mint ismert, Varju László, Újpest korábbi, elítélt képviselője, aki most újra indul a választásokon a Demokratikus koalíció színeiben, minden választási kampányban előveszi a kórház ügyet, és úgy tesz, mintha fáradhatatlanul küzdene az intézmény újranyitásáért. A valóság azonban az, hogy hangzatos Facebook posztokon kívül a politikus semmilyen konkrét eredményt nem tudott elérni 2018 óta. 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.