Gyurcsányék volt momentumos embere is kapálódzik a pride miatt
A fővárosi képviselő nem a legélesebb kés a fiókban Wintermantel Zsolt szerint.
A fővárosi képviselő nem a legélesebb kés a fiókban Wintermantel Zsolt szerint.

A három rendben is elítélt gyurcsányista bűnöző nevéhez mindössze egy fejlesztés kötődik: felújíttatta a járdát a pártirodája előtt.

A politikus 2019-ben még kórházat ígért az újpestieknek, természetesen a kampányban elhangzottakból nem valósult meg semmi.

Déri Tibornak, Újpest korábbi polgármesterének láthatóan elege lett a Tisza Párt képviselőinek látványos alkalmatlanságából.

Hamarosan kiderülhet, kik lesznek Karácsony Gergely főpolgármester új helyettesei.

Újabb feljelentés lett a vége.

Egy számlagyáros ügyben érintett cég vásárolta meg Déri Tibor, Újpest DK-s polgármesterének lakását, amelyet aztán egy luxus penthouse-ra cserélt.

Nyilván csak pletyka, hogy a Momentumból DK-ba igazoló polgármestert ki lehet vásárolni pozíciójából.

A Momentumból kilépett, majd a DK-frakcióba átülő politikus váratlanul jelentette be még két éve, éppen a ciklus közepén, hogy nem indul újra a polgármesteri székért.

Európai tempó egy örökké európaizó párt (DK) politikusától.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy meglepő kijelentést osztott meg a kormányfő.

Marad a hideg, télies idő.

Álhírkampányt indított és természetesen lebukott a Tisza Párt.

Üzenetet kaptak azok a fiatalok, akik nem szeretnének elmenni szavazni.

Közös nyilatkozatban figyelmeztetett az eszkaláció veszélyére az a nyolc európai ország, amely ellenzi, hogy az Egyesült Államok annektálja Grönlandot.

Újabb aljas támadást intéztek Magyarország ellen Brüsszelből.

Oroszország különböző régióiban támadtak az ukránok.

A második félidőben tette fölényessé sikerét az FTC.

A békebeli Balaton és a Retyezát-hegység is feltűnik az elfeledett klasszikusban.

PM Orban’s confident performance made Peter Magyar’s past fiascos and failures stand out even more.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.