A Kommunista Ifjúsági Szövetségben (KISZ) Gyurcsány Ferenccel egy időben indult politikai pályafutása folyamán évtizedekre visszanyúló bűnlajstromot halmozott fel Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) egyik meghatározó politikusa. A Gyurcsány-párti politikust nemrég a Kúria három rendben is elítélte.
Az egyik vádpont szerint Varju a DK képviselőjelöltjeként a 2018-as országgyűlési választások előtt, győzelmi esélyeinek növelése érdekében visszalépésre akarta bírni választókerületének akkori, független képviselőjét, akinek ezért anyagi ellenszolgáltatást ígért.
A másik két vádpont az ellenzék 2018 decemberi, MTVA-székháznál okozott botrányához kapcsolódik, amikor is Varju a politikustársaival együtt randalírozott az épületben, összetűzésbe kerülve az ottani biztonsági szolgálattal. A képviselő a vád szerint egy biztonsági őrnek nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott. Az ítélőtábla végül részben megváltoztatta az elsőfokú ítéletet, így nemcsak választás rendje elleni bűntettben és garázdaságban, hanem testi sértésben is bűnösnek találta Varju Lászlót. Az első fokon kiszabott büntetési tételt, azaz a kilencszázezer forintos pénzbírságot ugyanakkor a táblabíróság helyben hagyta. Mivel a testi sértés ügyében első és másodfokon ellentétes ítéletek születtek, a döntés csak részben emelkedett jogerőre. A Kúria végül helyben hagyta a másodfokú döntést, amely így jogerőre emelkedett.
Ezt követően, még mielőtt az Országgyűlés megfoszthatta volna a mandátumától,
Varju lemondott a képviselői helyéről, majd bejelentette, immáron elítélt bűnözőként újraindul az újpesti időközi választáson.