Ismét eljárást indított a Balázsék című rádióműsor miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a szervezet. Felmerült ugyanis, hogy a Radio Plus Kft. mint médiaszolgáltató megsérthette az emberi méltóság tiszteletben tartására vonatkozó törvényi rendelkezést a Rádió 1-en 2024. november 27-én reggel hat órától sugárzott Balázsék című műsor. Az adásban a cukorbetegséggel élőkön élcelődtek.
Jogerőre emelkedett a médiatanács tavaly áprilisi döntése, amelynek nyomán
több mint hétmillió forintra büntette meg a médiaszolgáltatót.
Balázsék a 2023. november 29-i adásban az ország karácsonyfájának adományozóján gúnyolódtak, megsértve ezzel a műsorszámok korhatári kategóriába sorolására és sugárzási időpontjára vonatkozó törvényi előírásokat.
Az NMHH ezen felül több médiaszolgáltató ellen is eljárást indított reklámjaik hangereje miatt, valamint több mint 110 millió forint műsorkészítési támogatást ítélt meg tizenkilenc televíziós médiaszolgáltató számára.