Felfüggesztettel megúszta a férfi, aki elütött egy rendőrt

Másfél hónap alatt lezárták az ügyet.

2025. 03. 04. 13:19
rendőrség, gyilkosság,
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyorsított eljárásban nem jogerősen felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára azt a férfit, aki a vele szemben folytatott intézkedés során elütött egy rendőrt – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. 

Mint ismert, még január 22-én este a rendőrök polgárőrök jelenlétében ellenőriztek szabálytalanul várakozó járműveket egy Pest vármegyei település parkolójában. Egy járó motorú autóban egyedül ült a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt álló férfi, akinek korábban vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt elrendelték a bűnügyi felügyeletét. A rendőrök igazoltatták a harmincas évei elején járó férfit, 

aki az intézkedés közben hirtelen visszaült a járó motorú gépkocsiba, majd annak ellenére, hogy az eljáró rendőrök egyike közvetlenül a jármű előtt állt, elindult az autójával. 

A férfi elütötte a rendőrt, aki egyensúlyát elvesztve ráesett a gépkocsi motorháztetőjére, majd arról leesett, de a lábán meg tudott állni. Ezután a férfi elhajtott a helyszínről a lakóhelyére, ahol a rendőrök elfogták. Az ügyben a Dabasi Járásbíróság 

egy év, három évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a vádlottat. 

Az ügyész a kiszabott büntetés súlyosításáért fellebbezést jelentett be.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.