Főpolgármester-helyettes
A mai bírósági döntéssel kapcsolatban Kiss Ambrus kiemelte, nincs napirenden, hogy a Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén szavazzanak a főpolgármester-helyettes személyéről, majd elmondta, még nincs jogerős ítélet.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet
A mai bírósági döntéssel kapcsolatban Kiss Ambrus kiemelte, nincs napirenden, hogy a Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén szavazzanak a főpolgármester-helyettes személyéről, majd elmondta, még nincs jogerős ítélet.
A főpolgármester jobbkeze a háttérbeszélgetésen kiemelte, több per is folyamatban van jelenleg is a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatban. A szolidaritási adó 2024-re vonatkozó részeit pedig a holnapi napon fogja tárgyalni a Fővárosi Törvényszék.
A politikus kiemelte,
továbbra is kitartanak az álláspontjuk mellett, miszerint a fővárosnak visszajár a szolidaritási hozzájárulás teljes összege.
Kiss Ambrus újságírói kérdésre válaszolva elmondta, március 17-én reggel a főváros folyószámlaösszege 55 milliárd forint volt, ugyanakkor arra számít, hogy a fővárosi önkormányzatnak folyószámlahitelből kell megoldania a működését.
A Budapest Pride megszervezésével kapcsolatban Kiss Ambrus elmondta, az elmúlt években sem a főváros szervezte a felvonulást, azonban mindent megtesznek annak érdekében, hogy a rendezvény megvalósuljon.
Lesz pride
– jelentette ki röviden és tömören Kiss Ambrus, majd kifejtette, véleménye szerint soha nem látott tömegek fognak felvonulni a 30. Budapest Pride-on. A politikus elmondta, a tervei szerint ő maga is részt fog venni a felvonuláson.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.