Elmérgesedett a viszony egy idős nő és a szomszédai között, ugyanis a vádlott évek óta sérelmezi a telkeket körülhatároló kerítés elhelyezését – tájékoztatta a Tolna Vármegyei Főügyészség a Teolt.
Nyelvnyújtogatós néni zaklatja a tolnaiakat, leköpött egy babakocsit is, aztán visszaütött a karma
Kétrendbeli zaklatás vétsége miatt emelt vádat egy nyolcvanéves nő ellen a Szekszárdi Járási Ügyészség.

Emiatt korábban az idős nő ellen már folyt büntetőeljárás, amely a büntetőjogi felelősségének megállapításával végződött. Másrészt a telekhatár megállapítása miatt indult polgári peres eljárásban a szomszédok javára döntött a bíróság, a felmerült költségeket pedig utóbb a vádlottnak kellett fizetnie. Azonban az idős nő nem állt le.
A fokozódó feszült viszony miatt tavaly június eleje és október 21. között napi rendszerességgel beavatkozott a szomszéd házaspár mindennapi életvitelébe, őket háborgatta, rendszeresen trágár kifejezésekkel szidalmazta őket. Amikor a sértett nő gyermekeivel az utcán sétált, a vádlott több alaklommal odament, és feléjük vagy melléjük köpve rendszeresen trágár jelzőkkel illette őket. A szidalmazások közben gúnyolódva a nyelvét nyújtogatta és egyéb provokatív mozdulatokat tett.
További Belföld híreink
Egy ilyen alkalommal, amikor a sértett a kislányát sétáltatta az utcán, a vádlott leköpte a babakocsit. Az idős nőt ezért eléggé pórul járt, ide kattintva, a Teolon azt is elolvashatja, hogy hogyan.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Egy volt bíró Orbán Viktor kivégzéséről ábrándozik + videó
A példátlan gyűlölet visszatérő jelenség a tiszás csoportokban, de az OBT nem hajlandó foglalkozni bírái érintettségével.

Orbán Viktor a színfalak mögött + videó
A miniszterelnök a Mandiner Klubest vendége volt a Várkert Bazárban.

Kormányinfó: A schengeni övezetből is kitiltják az ukrán kényszersorozókat – kövesse nálunk élőben!
A kormány döntéseiről számol be Gulyás Gergely.

Tarr Zoltán elismerte, ukrán módra szervezik a kampányt + videó
Magyar Péter és pártja nem tud és nem is akar nemet mondani a háborúpárti Brüsszel tanácsadóinak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Egy volt bíró Orbán Viktor kivégzéséről ábrándozik + videó
A példátlan gyűlölet visszatérő jelenség a tiszás csoportokban, de az OBT nem hajlandó foglalkozni bírái érintettségével.

Orbán Viktor a színfalak mögött + videó
A miniszterelnök a Mandiner Klubest vendége volt a Várkert Bazárban.

Kormányinfó: A schengeni övezetből is kitiltják az ukrán kényszersorozókat – kövesse nálunk élőben!
A kormány döntéseiről számol be Gulyás Gergely.

Tarr Zoltán elismerte, ukrán módra szervezik a kampányt + videó
Magyar Péter és pártja nem tud és nem is akar nemet mondani a háborúpárti Brüsszel tanácsadóinak.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!