Botrányba fulladt az Országgyűlés mai ülésén a gyülekezési törvény módosításáról szóló szavazás. Az elfogadott javaslat szerint a jövőben már nem lehet megtartani a pride-felvonulást. A szavazást a Momentum képviselői botrányos viselkedéssel próbálták megzavarni. A karzatról papírokat szórtak az ülésterembe, füstbombákat gyújtottak és azt kiabálták, hogy Nem hagyjuk!”. Latorcai János levezető elnök közölte, hogy a rendbontó képviselőkre szankciók várnak.
Szintet lépett a baloldal a parlamenti pride-párti erőszakkal
Újra tanúbizonyságát tették a baloldalon, hogy semennyire sem tisztelik az Országgyűlést, ugyanis a Momentum képviselői füstgránátot gyújtottak az ülésteremben. A balliberális párt képviselői gyújtogatással tiltakoztak az ellen, hogy a kormánypártok a pride betiltásáról döntöttek. Az évek során többször is példa volt rá, hogy az ellenzéki képviselők botrányosan viselkedtek a Tisztelt Házban. Emlékezetes volt, amikor 2018-ban a munka törvénykönyvének a módosítása során kaotikus állapotok alakultak ki az ülésteremben.

A balhéról Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója is beszámolt a közösségi oldalán. A politikus azt írta, hogy a balliberális képviselők a gyermekek helyett a pride-ot és az erőszakot választották.
Rendbontás és példátlan viselkedés a magyar parlamentben! Még ezt is külföldi mintára csinálják, legutóbb Szerbiában láttunk hasonlót.
– tette hozzá.
Kocsis Máté Facebook-posztja szerint tűzoltókat is kellett a parlamentbe hívni, a koronavírust túlélő Bányai Gábor fideszes képviselő pedig sürgős orvosi ellátást kapott.
Nem számít példa nélkülinek, hogy a hazai baloldal a parlamentben vállalhatatlan módon viselkedik. Emlékezetes, hogy 2018-ban a munka törvénykönyvének a módosításakor az ellenzék szirénázással, fütyüléssel, az MSZP, a DK és a Párbeszéd képviselői a házelnöki pulpitushoz vezető lépcső lezárásával akadályozták meg az ülés megnyitását és a munka törvénykönyvének módosítását.
Eközben a jobbikosok egy molinót feszítettek ki, rajta egy keresztben áthúzott családok éve felirattal, egy másikat pedig rabszolgák éve 2018 kiírással, míg az LMP-sek papírokat szórtak a karzatról.
Egy évvel később Hadházy Ákost volt az, aki balhézott Orbán Viktor felszólalása közben. A baloldali politikus egy trágár feliratokkal ellátott táblát nyújtott fel, miközben a miniszterelnök a képviselőkhöz szólt. Kövér László házelnök ezek után azt mondta, a parlamenti pulpituson egy golyónyom „árulkodik az ellenzéki politika százéves felelőtlenségéről”, ezt még „a kommunisták sem merték eltüntetni”, a mai ellenzéknek is be kéne fejeznie a „háborús politizálást”.
További Belföld híreink
Néhány hete, az akutális ülésszak első napján ismét Hadházy Ákos akciózott, amikor Orbán Viktor felszólalása közben a karzatról a miniszterelnök egy korábbi beszédének a hangfelvételét játszotta le. Ezért az akcióért Hadházy hétmillió forintos büntetést kapott Kövér Lászlótól. 2020-ban Jakab Péter volt az, aki az azonnali kérdések órájában kis híján a miniszterelnökhöz vágott egy zsák krumplit az ülésteremben. Ezért az akcióért a Jobbik akkori elnöke 4,4 millió forintos büntetést kapott. Gyurcsány Ferenc a provokatív felszólalásaival húzta ki a gyufát, amikor törvénytelennek nevezte a kormányt. A bukott miniszterelnök ezért 14 millió forintos büntetésben részesült. 2021-ben Tordai Bence akkor még a Párbeszéd színeiben politizáló képviselő volt az, aki Varga Mihály pénzügyminiszter munkáját akadályozta. Ezért az akcióért Tordai nyolcmilliós bírságot kapott.
Borítókép: A Momentum politikusai botrányosan viselkedtek a parlamentben (Forrás: Facebook)
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A hit nem a hiszékenységről szól
Olyan történt, amit nem a tanítványok csináltak, hanem amit az Isten cselekedett.

Különleges jelenség a világűrben: űrszonda és aszteroida közelít egymáshoz
A csillagászok számára eseménydúsan telnek a húsvéti ünnepek.

Kulisszatitkokat osztott meg Kocsis Máté arról, hogy telik náluk a húsvét
A Fidesz frakcióvezetőjének a hit és a család a legfontosabb az ünnepekkor.

Orbán Viktor: Feltámadott
A miniszterelnök áldott húsvétot kíván mindenkinek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Lázár János elárulta, hogy nyerhet a Fidesz 2026-ban! – videó

Schäfer András történelmi meccse, ilyet eddig még nem látott a Bundesliga!

Szoboszlai ma is kimarad? Itt nézheted meg a tévében

Tesla-gyilkos kartell: összefogtak az európai óriáscégek, hogy egyszer és mindenkorra kiszorítsák a kontinensről Muskot

Kínos fellépése miatt röhögnek Regán Lilin: „Ez egy általános iskolai farsang?”

Front – Robert C. Castel: A háború nem számítógépes játék + videó

Lendvai Ildikó padlóra került, Rogán Antalról érkezett hír tette be nála a kaput

Gazdag Dániel megküzdött Lionel Messivel, két góllal vált hőssé a magyar válogatott focista

Szoboszlai Dominik és társai nagy bulijához a magyar csatár utódját keresik + videó

Ronnie O’Sullivan is ledöbbent, döntőfrém és tovább él a Crucible-átok

Katy Perry hazug űrkalandja

Gazdag összecsapott Messivel, két gólt szerzett a magyar focista az MLS-ben
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A hit nem a hiszékenységről szól
Olyan történt, amit nem a tanítványok csináltak, hanem amit az Isten cselekedett.

Különleges jelenség a világűrben: űrszonda és aszteroida közelít egymáshoz
A csillagászok számára eseménydúsan telnek a húsvéti ünnepek.

Kulisszatitkokat osztott meg Kocsis Máté arról, hogy telik náluk a húsvét
A Fidesz frakcióvezetőjének a hit és a család a legfontosabb az ünnepekkor.

Orbán Viktor: Feltámadott
A miniszterelnök áldott húsvétot kíván mindenkinek.