Egy Pest megyei városban március 5-én hét óvodában, öt iskolában és egy idősek otthonában hányást, hasi fájdalmakat és hasmenést okozó járvány tört ki, amit közel 2200 felnőttből és gyerekből összesen 867-en kaptak el – tudatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
Öt betegnél olyan súlyosak voltak a tünetek, hogy kórházba szállították őket. Beszámolnak arról is, hogy március 6-án a járási népegészségügyi osztály az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi osztállyal közösen helyszíni ellenőrzést tartott az egyik iskola konyháján, és a közétkeztetést ellátó főzőkonyhán is. Itt étel- és törlékmintát is vettek, emellett elrendelték a dolgozók székletszűrését is.
Bár az eredmények még váratnak magukra, de az NNGYK a jelentésben azt írja, hogy „a rendelkezésre álló adatok alapján a megbetegedések étel eredete valószínűsíthető.”
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter kiborult, amiért Orbán Viktor rajzával is többet foglalkoznak, mint vele
A Tisza vezetőjét megviseli, hogy nem ő van a figyelem középpontjában, ráadásul a Fidesz lendületet vett és erősödik.

Orbán Viktor máris bejelentett egy 72 milliárdos amerikai beruházást
Gyöngyösre és Csömörre jön a Procter & Gamble.

A kormány Klebelsberg Kunó szellemiségében fejleszti az oktatást
A nemzet felemelkedéséhez az oktatásba kell a legtöbbet fektetni.

Azzal buktatta le magát a pedofil apa, hogy felhívott egy hotelt, ahol arról érdeklődött, hogy lehet-e náluk kiskorúakkal szexelni
De a szerepjáték is közel állt a szívéhez.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk