Vádat emeltek egy kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet tagjai ellen, akik Szegeden ételfutárnak álcázták magukat, úgy terítették a drogot – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség.
Összesen
tizennégy embert vádolnak kábítószer-kereskedelemmel és más bűncselekményekkel,
heten közülük bűnszervezet tagjaként követték el a bűncselekményeket.

A vádirat szerint a bűnözői csoport vezetője 2018-tól kezdve árusított kábítószert Szegeden, és sok vásárlója volt. Két évvel később a kereskedésbe bevette még hat társát, akiket ő irányított.
A csoport tagjai számos óvintézkedést tettek, így fogyasztóik egy előre meghatározott kódrendszert használva tudták leadni a rendelésüket.
A dílerek az így megrendelt, különböző fajtájú kábítószereket kiadagolták, chipses zacskókba, illetve hamburgeres dobozokba csomagolták, majd azt futárnak álcázva szállították ki.

A csoport több tagjának elfogásáról 2023 februárjában számolt be a rendőrség: a nyomozók akkor több mint ötven kilogramm kábítószert foglaltak le. A rendőrök a hagyományosnak számító kábítószerek – marihuána, kokain és amfetamin – mellett találtak különböző gyanta- és olajszerű anyagokat is, amelyek a cannabis feldolgozásának egyéb végtermékei.