A Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében kelt ki Gréczy Zsolt DK-s politikus a Tisza Párt vezére ellen.

„Azt mondta tegnap Magyar Péter, hogy cél a kétharmad, és hogy aki nem a Tisza jelöltjeire szavaz, az Orbánt tartja hatalomban. Nos, nem. Kétharmadot soha többé, sehol, senkinek. Sem egy párt, sem egy személy számára” – fogalmazott bejegyzésében a Gyurcsány-párti képviselő, majd világossá tette:
szerinte mindenki hazudik, aki azt mondja, hogy a nem rá szavazók Orbánt akarják.
Gréczy úgy véli, hogy aki nem a Tisza Pártra szavaz, az rendszerváltásra, elszámoltatásra, nem Fidesz-káderek átmentésére, nem Trump világára, ellenben az erős Európára, a háborúban Ukrajnára, az emberi jogok sunnyogás nélküli képviseletére is szavazhat.
„Ott lesz erre a DK 106 jelöltje. Hazafiak, demokraták, akik most is tesznek kerületeikért, varosaikért, falvaikért. És nem voltak az elmúlt 15 évből 14 évig a Fidesz szavazói. Rákosi Mátyás sem mondta különbül: aki nincs velünk, az ellenünk” – írta bejegyzésében a gyurcsányista politikus.
Gréczy Zsolt egyébként jövőre ismét egyéni országgyűlési képviselőjelöltként is indul majd a választáson, ugyanabban a XII. kerületi választókerületben, ahol Magyar Péter is bejelentette indulási szándékát.
Borítókép: Gréczy Zsolt, a DK képviselője felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)