A választás után Tiszafüred polgármestere, Ujvári Imre a Hír TV-nek úgy nyilatkozott: a kormány támogatásának köszönhetően az elmúlt években nagyon sokat fejlődött Tiszafüred. – E mögött a választói bizalom mögött egy nagyon kemény munka van, ezt tükrözi vissza a tavaly júniusi eredmény is, illetve a mostani időközi választás eredménye is. Az emberek meghálálják azt, hogy a kormánnyal közösen nagyon sok munkát elvégeztek – sorolta. Tóth János, Tiszakécske vezetője pedig azt hangsúlyozta: „az ellenzéknek esélye sem volt a településen. A Tisza Párt ugyanis megfutamodott Tiszakécskén”.
Időközi választások: nem fordult fel a világ
Tiszakécskén, Tiszafüreden és Mosonmagyaróváron időközi választást rendeztek a hétvégén. Előbbi kettőben fölényesen nyertek a kormánypártok, míg utóbbiban vereséget szenvedtek. Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója az eredmények tükrében leszögezte: nem rendeződtek át az ellenzéki oldalon vélelmezett pártviszonyok. – Három választásból a kormánypártok kettőt megnyertek, egyet elveszítettek, ez pedig ha úgy tetszik, kétharmados eredmény – fogalmazott. Nagy Attila Tibor politikai elemző szerint az országos szinthez képest viszont annyira kevesen vettek részt a választásokon, hogy nem lehet országos jelentőséget tulajdonítani azoknak.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!