Döbbenetes felfedezés a magyar történelem egyik legsötétebb pusztításáról

A holttesteket a fertőzésveszély miatt elkapartatták és rendellenes pózban helyezték el.

Forrás: MTI2025. 04. 26. 16:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyedülálló leletanyag Bugacon

A jelenlegi feltárás nyomán Magyarországon elsőként azonosították a kecskeméti régészek azt, hogy egy mongol hadtest itt töltötte 1241 telét, rátelepülve az elfoglalt infrastruktúrára. A bugaci monostor a Homokhátság szakrális, gazdasági és kereskedelmi központja volt egykor. A település határában feltárt Árpád-kori Pétermonostorán 2010 óta folyamatosan zajlik a feltárás. 

Eddig 26, a tatárok által legyilkolt gyermek és nő rendellenes pózban elhelyezett holttestére bukkantak a szakemberek. 

Ugyanakkor hatalmas mennyiségű leletanyag és információ került napvilágra, ami világszinten is egyedülálló.

Az igazgató kiemelte a műtárgyak közül a Szent Péter-ereklyetartót, valamint a megtalált több mint tízezer fémtárgyat. Ezek alapján elmondható, hogy mind mennyiségében, mind pedig minőségében kiemelkedik a bugaci lelőhely a ma ismert és feltárt Árpád-kori kolostorok közül.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Flickr)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.