A jól kiképzett légierő és az erős magyar haderő a közös béke záloga

Küldetésünk, hogy biztonságot teremtsünk, mert az erős magyar haderő és a jól kiképzett légierő közös békénk záloga – közölte a Honvédelmi Minisztérium haderőfejlesztésért és védelempolitikáért felelős államtitkára pénteken Kecskeméten, az első L–39 Skyfox (korábbi jelöléssel L–39NG) harcászati kiképző-repülőgépek fogadásán.

2025. 05. 30. 14:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kecskemétet a magyar katonai repülés fellegvárának, a repülők érkezését pedig egy új korszak nyitányának nevezte Kutnyánszky Zsolt, a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár területén tartott eseményen, amelyről lapunk is beszámolt.

„A mai nap mérföldkő a Magyar Honvédség és a Magyar Légierő életében” – mondta. Megérkeztek az első L–39 Skyfox sugárhajtású kiképző–repülőgépek, amelyek nem csupán technológiai értelemben korszerűek, de egyben jelképei is annak a határozott, lendületes és céltudatos haderőfejlesztési programnak, amelyet az elmúlt években Magyarország elindított, és amelyet következetesen véghez fog vinni – jelentette ki.

A gépek a magyar emberek biztonságát fogják szolgálni, és újabb kulcsfontosságú lépést jelentenek azon az úton, amely elvezet az önálló és teljesértékű magyarországi pilótaképzés megteremtéséhez.

 

Fotó: Honvédelem.hu

A Szolnok MH Kiss József Helikopterdandárnál már szolgálatban álló Zlin motoros kiképzőgépek után a Skyfoxok a második lépést jelentik a kiképzési láncban. A gépek a fedélzeti rendszerek révén alkalmasak a legmodernebb vadászrepülőgépek kiképzésére, beleértve a légi harcászat, a fegyverrendszerek és a taktikai döntéshozatal komplex világát is – mondta.

Az államtitkár kitért arra, hogy nem csak ezekkel a modern repülőgépekkel bővül a légierő, de új szimulátoros kiképzőközponttal is, amely élethű virtuális környezetben teszi lehetővé a harchelyzetek modellezését és a döntéshozatal gyakorlását. Ez a központ új dimenziókat nyit a magyar pilótaképzésnek – hangoztatta.

Az első magyar pilótákat már kiképezték a géptípusra Csehországban. Ezzel lefektették a magyar katonai repülés új alapjait

 – közölte.

Fotó: Honvédelem.hu

Kutnyánszky Zsolt elmondta: a kormány másfél évtizede elkötelezetten dolgozik azon, hogy Magyarország szuverén védelmi képességei megerősödjenek. Nem külső elvárások és érdekek mentén, hanem a magyar emberek biztonságát szem előtt tartva hozza meg döntéseit a kormány – mondta.

A Magyar Honvédség fejlesztése számukra nem hangzatos ígéret, hanem nemzeti ügy: felelősség és hosszú távú elköteleződés a haza védelme mellett. „Mert számunkra a hazánk és a magyar emberek biztonsága a legfontosabb”. Ez a program nemcsak hazánkat teszi erősebbé, de szövetségeseinket is. Az új kiképzési rendszer és ezek a repülőgépek részei lesznek a NATO európai repülőképző programjának is – mondta.

„Katonának lenni küldetés, pilótának lenni hivatás” – mondta az államtitkár, megjegyezve: aki a Magyar Légierő pilótájaként száll fel, nemcsak a „levegőt hasítja, hanem hazánk és magyarok millióit képviseli méltósággal, tudással, bátorsággal”.

Viktor Sotona, a gépeket szállító cseh AERO Vodochody AEROSPACE elnöke többek között arról beszélt, hogy a NATO-tag Magyarországon magas színvonalú a pilóták kiképzése. A Magyar Honvédség és a cseh vállalat 2022-ben kötött szerződést a harcászati repülőképesség fejlesztéséről – közölte.

Fotó: Honvédelem.hu

A Csehországból érkező első három L–39 Skyfox harcászati kiképző-repülőgépeket vízsugárral fogadták. Az eseményen jelen volt többek között Eva Dvořáková, Csehország Magyarországra akkreditált nagykövete, Salacz László és Szeberényi Gyula fideszes országgyűlési képviselő.

Az eseményen kiosztott háttéranyag szerint az L–39 Skyfox kétüléses sugárhajtóműves kiképző- és könnyű harci repülőgép, amelyet a cseh székhelyű, de részben a magyar állam tulajdonában álló AERO Vodochody AEROSPACE a.s. fejleszt és gyárt. A 2022. március 31-én aláírt szerződés alapján 2028 végéig nyolc kiképző-, illetve négy felderítő rendszerrel felszerelt repülőgép áll a Magyar Honvédség hadrendjébe.

Fotó: Honvédelem.hu

A gép fesztávolsága 9,371 méter, teljes hossza 11,83 méter. Legnagyobb repülési sebessége függesztmények nélkül 907 kilométer per óra, szárnyak alatti függesztménnyel 861 kilométer per óra. Maximális repülési magassága 11 582 méter. A repülőgép üres súlya négyezer kilogramm, maximális felszállósúlya 5370 kilogramm.

Borítókép: Helyszíni kép (Fotó: Bús Csaba/baon)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.