A Karácsony–Tisza-koalíció 1 év alatt csődbe vitte az ország leggazdagabb városát – hívta fel a figyelmet Szentkirályi Alexandra. A budapesti Fidesz frakcióvezetője a közösségi oldalán rámutatott: Karácsony a Tiszával, a DK-val és Vitézyvel néhány limonádé után vállalták a főváros vezetését, az ő felelősségük volt, hogy működtessék Budapestet.

Azt, hogy ezek után ők a felelősek Budapestért, azt akkor is szem előtt kellett volna tartaniuk, amikor 50 milliárdos lyukkal szavazták meg a főváros törvénytelen csődköltségvetését, amikor licitháborút tartottak Rákosrendezőért és elköltötték rá pontosan azt az 50 milliárdot
– hangsúlyozta a frakcióvezető, aki azt is jelezte, hogy mindeközben azt is tudták, hogy ez a lépés a csődhöz vezet. Hozzátette: Gyurcsány-cégvezetőkhöz, tanácsadókhoz, milliós prémiumokra folyt el a budapestiek pénze.
Az ő történelmi felelősségük az is, hogy amíg a főváros bevételei az egekbe emelkedtek, amíg mi több mint 200 milliárdos megtakarítással adtuk át ezt a várost nekik, mégis csődbe vitték Budapestet.
– emelte ki Szentkirályi Alexandra. Majd rámutatott: a kormány közben bejelentette a 18 ezer férőhelyre bővült Diákváros építését, épül a Déli Körvasút, az új Pázmány campus, a legforgalmasabb H5-ös HÉV felújításáról is döntöttek súlyos milliárdokért és hiába a brüsszeli zsarolás és a fővárosi csőd, a kormány Budapest új villamosaira is kifizet több mint 50 milliárd forintot.
Ahogy a Magyar Nemzet már beszámolt róla, hogy Karácsony Gergely bejelentést tett: leállhatnak a közszolgáltatások Budapesten. A főpolgármester azt is bejelentette, az államkincstár hamarosan inkasszálja Budapest számlájáról a szolidaritási hozzájárulás következő részletét, így Budapest katasztrofális pénzügyi helyzetbe kerülhet, a költségvetés pedig ezzel gyakorlatilag összeomlana.