Míg tíz évvel ezelőtt mintegy hat-hét ezer személy vett részt a doktori képzésekben Magyarországon, ez a szám ma már meghaladja a tizenegyezret – mondta az innovációért felelős helyettes államtitkár kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Bódis László hozzátette, ahhoz, hogy Magyarország a legjobbak közé kerüljön Európában a kutatásban és az innovációban, még tovább kell növelni a sikeres doktorifokozat-szerzések számát, kiemelten a természettudományos területeken. Ennek érdekében a kormány – egyeztetve többek között a doktoranduszokkal, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával és a Magyar Rektori Konferenciával – a doktori képzésben háromszintű rendszert hoz létre – közölte.
Mint mondta, a Doktoranduszok Országos Szövetsége egy kutatásban felmérte azt, hogy a doktori képzésben részt vevő fiatalokok hol szeretnének dolgozni végzés után.
A felmérésben válaszolók 40 százaléka egyetemen, oktatói pályán, 16 százaléka fejlesztőmérnökként szeretne dolgozni az iparban, további 16 százalék pedig akadémiai, kutatói pályára lépne
– jegyezte meg.
Bódis László elmondta, a kormány e hármas elosztás alapján hozta létre a háromszintű rendszert, „amelynek csúcsa” a kutatói kiválósági programokban létrehozott doktori álláshely. Ismertette,
a kormány évi 40 milliárd forintos keretösszeggel indítja el a Kutatói kiválósági programot, amelyben 300-350 kutatást válogatnak ki és támogatnak több száz millió forinttal.
Hozzátette, az új rendszer első szintjeként ezekbe a kutatásokhoz még nagyobb arányban csatlakozhatnak és szerezhetnek PhD fokozatot a tehetséges fiatalok. Elmondta, második szintként a kormány kooperatív doktori képzéseket indít, melyben a hallgató részben doktori képzésben vesz részt, részben pedig egyetemen, klinikán vagy az iparban dolgozik.
Megjegyezte, ennek az oktatási típusnak köszönhetően a képzésben egyszerre jelenik meg az elméleti és gyakorlati tudás megszerzése. A rendszer harmadik elemeként megmaradnak azok a hagyományos doktori képzések is, melyek eddig is elérhetők voltak – fűzte hozzá a helyettes államtitkár.