A Voks 2025 országjárás következő állomásán, Somlóvásárhelyen Kovács Zoltán, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője és György László gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos a Gárdonyi Géza Általános Iskolában kezdte a délutánt, majd a devecseri ipari parkba látogattak, ahol két zöldmezős beruházást tekintettek meg – írja a Veol.

A Voks 2025 véleménynyilvánító szavazáson a jövőnk a tét
Este a rendezvényközpontban fórumra várták az érdeklődőket, polgármestereket, vállalkozókat. Az összejövetelen a kormánybiztos a Voks 2025 jelentőségéről, valamint az előttünk álló gazdaságfejlesztési lehetőségekről is szót ejtett.
– A képlet nagyon egyszerű: családonként havi 200 ezer forintot veszíthetünk, ha rosszul döntünk – fogalmazott György László.
– Az orosz–ukrán háború megfogta a gazdasági növekedést Magyarországon és az Európai Unióban. A Fidesz–KDNP közössége békepárti, a családok pártján áll, és nem támogatja Ukrajna felvételét az Európai Unióba – mutatott rá a kormánybiztos, egyúttal elbúcsúzott Kovács Zoltántól, akinek országgyűlési képviselőként ez volt az utolsó nyilvános szereplése.
A teljes cikk ide kattintva érhető el.
Borítókép: Kovács Zoltán és György László a Voks 2025 véleménynyilvánító szavazásról beszélt (Forrás: Facebook)