Szokatlan és gyanús döntéssel tért vissza hivatalába Kiss László, Óbuda DK-s polgármestere, akit vezető beosztásban elkövetett hivatali visszaéléssel és vesztegetéssel gyanúsít a Központi Nyomozó Főügyészség. A politikus első lépései között szerepelt a testületi ülések szabályainak átírása: ezentúl akár az önkormányzat épületén kívül, például a saját otthonában is megtarthatók az ülések – írja a Metropol.
A döntés mögött az húzódhat, hogy Kiss László házi őrizetre készül vagy akár ismételt letartóztatásra számít.
A nyomozás továbbra is folyamatban van, az ügyészség gyanúja szerint Kiss bűnszövetségben, üzletszerűen élt vissza a hivatali helyzetével.
Bár jelenleg szabadlábon védekezik, a bíróság korábban többször is elrendelte az előzetes letartóztatását, és a gyanút megalapozottnak találta.
A testületi ülésen, ahol a módosítást elfogadták, a képviselők többsége váratlanul szembesült a napirendi ponttal, és nem kapott kielégítő magyarázatot. Kiss László agresszív, zaklatott stílusban vezette le az ülést, húsz percig kiabálva próbálta elkerülni a konkrét kérdéseket, például azt, hogy
miért vette fel több hónapon keresztül a polgármesteri fizetést és juttatásokat anélkül, hogy tényleges munkát végzett volna.
A Fidesz helyi képviselője, Kozma János úgy fogalmazott:
Az emberek nem szájkaratéra kíváncsiak, hanem válaszokat várnak arra, hogy a polgármester miért vett fel havi három és fél milliót úgy, hogy közben nem dolgozott?
A Központi Nyomozó Főügyészség a közelmúltban kiadott közleményében reagált Kiss László nyilatkozataira. Azt írták: a bíróság minden alkalommal megindokoltan döntött a letartóztatásról, és a gyanú megalapozottságát kifejezetten megállapította. Cáfolták, hogy bármilyen információ kiszivárgott volna a nyomozásról vagy korlátozták volna Kiss kapcsolattartási jogait.