A mentők napja alkalmából országszerte mintegy 1700 mentődolgozó kapott elismerést, közülük kétszázan az Országházban vehették át kitüntetéseiket – közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). Emlékeztettek arra is, hogy az OMSZ szombaton ünnepli megalakulásának 77., a magyarországi szervezett életmentés elindulásának pedig 138. évfordulóját.

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója az ünnep kapcsán kiemelte, hogy az életmentő alaptevékenység és az új alapellátási ügyeleti rendszer összekapcsolásával a betegellátás éves száma két és fél millióra emelkedett, miközben az OMSZ dolgozói létszáma is megduplázódott.
A mentőellátást ma már a legkorszerűbb járművek, eszközök, digitális megoldások segítik, a bajtársak munkakörülményeinek folyamatos javítása, anyagi és erkölcsi elismertségük fejlesztése ezután is tovább folytatódik.
– hangsúlyozta.
A mentődolgozók az Országház felsőházi termében pénteken megrendezett központi ünnepségen Magyar Mentésügyért emlékérmet, Dr. Orovecz Béla-emlékérmet, Hősies Mentésért különdíjat, Dr. Lengyel Árpád-díjat, Dr. Felkai Tamás-emlékérmet, Dr. Szegeczky Dezső-díjat, Légimentők a Magyar Mentésügyért emlékérmet, Kresz Géza-emlékérmet, főigazgatói dicséretet, Balesetmentes közlekedésért járó kitüntetést, Iránytű díjat, valamint az OMSZ feladatkörének bővülése kapcsán Familia Medicus és Ügyeleti Innovációért díjakat is átvehettek.
A Magyar Nemzet korábban már beszámolt róla, hogy Szentkirályi Alexandra is köszöntötte a mentőket a jeles nap alkalmából.