
Hozzátette: az ősei nevét viselő, de „magyar szívű”, egész életében a magyar hazáért szolgáló tengerész olyan hősök emlékét idézi fel, mint az 1848–49-es szabadságharc idegen származású, de a magyar ügyért mindent vállaló katonái Leiningentől Damjanichig, Poeltenbergtől Lázárig, Knezictől Schweidelig, akik részei nemzeti panteonunknak.
„Eljött az idő, hogy Wulff Olaf is elfoglalja közöttük méltó helyét”
– jelentette ki a miniszter a május 21-én, a honvédelem napján rendezett újratemetésen.
Korábbi cikkünkben beszámoltunk már arról, hogy katonai tiszteletadással fogadták Wulff Olaf Richárdnak, a Magyar Királyi Folyamőrség első parancsnokának a hamvait még hétfőn Budapesten, a Magyar Honvédség hadikikötőjében.

A Magyar Honvédség kecskeméti repülőterére hétfő délelőtt érkeztek meg a hamvak, amiket a Dunaújváros aknamentesítő hajón szállítottak tovább az újpesti hadikikötőbe, ahol felavatták és felszentelték Wulff Olaf Richárd emléktábláját.
Koch Norbert, a Magyar Honvédség Tűzszerész és Folyamőr Ezredének tisztje elmondta:
Wulff Olaf Richárd földi maradványainak hazatérésével nemcsak egy ember, hanem egy korszak tér vissza közénk. Egy olyan tiszti pálya képviselője volt, amit a haza iránti rendíthetetlen hűség határozott meg – fűzte hozzá.
Kijelentette, hogy életútja tanúságként szolgálhat a jelen és a jövő katonái számára egyaránt. Margitay-Becht András, a Lajta monitor hajózási egyesület képviselője felidézte Wulff Olaf Richárd életútját és haditetteit.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!