Egy férfi azt állította, hogy a polgármester megbízásából pénzt és aranyat gyűjt egy emléktárgy bearanyozására – adta hírül a rendőrségi portál.
A mohácsi polgármesterre hivatkozva kérték a helyiek aranyát
Jugoszláviában harcoló katonák emlékére készülő műtárgyat akartak bearanyoztatni – állítólag.

Bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy egy férfi május 27-én, Mohácson, a Mátyás utcában megtévesztéssel csalt ki értéket egy idős nőtől. A férfi félreállt az autójával, majd megszólította az ott sétáló nőt. Azt állította, hogy a polgármester megbízásából aranyat és pénzt gyűjt egy – a korábban Jugoszláviában harcoló katonák emlékére készülő – műtárgy bearanyozására. A történet hatására az idős nő átadott a férfinak egy pár arany fülbevalót 60 ezer forint értékben.
További Belföld híreink
A férfi ezután két késkészletet adott a nőnek ajándékként, azzal a megjegyzéssel, hogy azokat a támogatásért cserébe kapja a polgármestertől. A nyomozók megállapították, hogy a férfi által előadott történet nem volt igaz. Szándékosan, anyagi haszonszerzés céljából vezette félre a sértettet. A rendőrök azonosították és elfogták a férfit, majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol kihallgatták. Most csalás vétsége miatt nyomoz ellene a Mohácsi Rendőrkapitányság.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Zivatar után, hőségriadó előtt – mutatjuk, mire számíthat a hétvégén
Mindig van új a nap alatt.

Szentkirályi Alexandra: Magyar Péter nem a munkáját végzi
Propagandakörútba kezdett.

Gólyát mentett a kiskőrösi rendőr + fotók
Még messze van a teljes gyógyulás.

Kórházból üzentek társaiknak a rollerbalesetet szenvedő gyerekek
Naponta történnek súlyos sérülések.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Zivatar után, hőségriadó előtt – mutatjuk, mire számíthat a hétvégén
Mindig van új a nap alatt.

Szentkirályi Alexandra: Magyar Péter nem a munkáját végzi
Propagandakörútba kezdett.

Gólyát mentett a kiskőrösi rendőr + fotók
Még messze van a teljes gyógyulás.

Kórházból üzentek társaiknak a rollerbalesetet szenvedő gyerekek
Naponta történnek súlyos sérülések.