Különös bejegyzés jelent meg egy miskolci közösségi csoportban, és a megszokott „keresem az autó gazdáját” kezdés után nem várt fordulatot vett a történet – bukkant rá a Boon.
Már nem tudjuk kimagyarázni a gyerekeknek… – szerelmi fészeknek használják a fekete terepjárót a miskolci parkolóban
Azonnal robbant a bomba, miután lefotózták az autót.

A posztoló ugyanis arról ír, hogy immár másfél éve minden reggel találkozik egy férfi és egy nő egy társasház parkolójában, ugyanabban az időben, és a kiszűrődő zajok szerint nem éppen lélekbúvárkodással múlatják a perceket.
További Belföld híreink
Nap mint nap látjuk… és már nem tudjuk kimagyarázni a gyerekeknek
– részletezi az esetet a bejegyzés írója, és azt is hozzáfűzte, hogy az autó mozgásából nagyon egyértelműnek tűnik, hogy a párocska mivel tölti a reggeleit. Szerinte a baj az, hogy mindez nyilvános helyen, egy iskola és óvoda közelében, gyerekek szeme láttára történik. És ezt követően robbant a bomba. A bejegyzéshez ugyanis mellékeltek egy fotót is a légyott helyszínéről, amelyen az autó rendszáma is látható. A botrány részleteiről a Boon cikkében részletesen is olvashat, amelyben fotót is talál a szerelmi fészeknek használt autóról.
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Bayer Zsolt az Igazság órájában, kövesse nálunk élőben!
Magyar Péter magyarázkodásairól, az Európai Néppárt háborús törekvéseiről és az ellenzéki aktivisták sajátos kifejezésmódjáról is szó lesz a műsorban.

Elvakítja a kormánygyűlölet az ukrán fegyverlobbival összefonódott egri tiszás kampánymenedzsert
Kürtös László, akinek karaktere teljes mértékben illeszkedik Magyar Péteréhez és a Tisza vezetőiéhez, a közösségi médiában még Kapu Tibor űrhajóst sem kímélte.

Naposabb arcát mutatja a tavasz, de a csapadék is velünk marad + videó
A hűvös reggel után akár 14 fok is lehet.

„A bűnt nem lehet mentegetni, de a bűnbánónak meg kell bocsátani” – Interjú a Parma Fidei díjjal kitüntetett Reisz Pál ferences atyával
Hivatásának kezdetéről, a kommunista diktatúra során átélt keresztényüldözésről, a tüntetés alatt megszólaló harangszóról és a megbocsátásról beszélt lapunknak a kitüntetett ferences.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Bayer Zsolt az Igazság órájában, kövesse nálunk élőben!
Magyar Péter magyarázkodásairól, az Európai Néppárt háborús törekvéseiről és az ellenzéki aktivisták sajátos kifejezésmódjáról is szó lesz a műsorban.

Elvakítja a kormánygyűlölet az ukrán fegyverlobbival összefonódott egri tiszás kampánymenedzsert
Kürtös László, akinek karaktere teljes mértékben illeszkedik Magyar Péteréhez és a Tisza vezetőiéhez, a közösségi médiában még Kapu Tibor űrhajóst sem kímélte.

Naposabb arcát mutatja a tavasz, de a csapadék is velünk marad + videó
A hűvös reggel után akár 14 fok is lehet.

„A bűnt nem lehet mentegetni, de a bűnbánónak meg kell bocsátani” – Interjú a Parma Fidei díjjal kitüntetett Reisz Pál ferences atyával
Hivatásának kezdetéről, a kommunista diktatúra során átélt keresztényüldözésről, a tüntetés alatt megszólaló harangszóról és a megbocsátásról beszélt lapunknak a kitüntetett ferences.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!