Az energiadiverzifikáció jegyében a két fél megállapodott amerikai cseppfolyósított földgáz (LNG) importjáról is, mintegy 600 millió dolláros (199,5 milliárd forint) értékben.5
Miért tárgyalná mindezt újra a Tisza?
Mert ez a Brüsszel által kiadott akcióterv, Brüsszel ezt várja el Magyar Pétertől. Az unió legkésőbb 2028-tól teljes tilalmat vezetne be az orosz energiahordozók megvásárlására, ráadásul erről többségi szavazással kíván dönteni.6 A Tisza Párt által augusztus 20-án közzétett tervekben7 ezzel összhangban egyértelműen szerepel az is, hogy
A Mandiner által közölt számítás szerint a megállapodás hiányában a rezsiárak a két és félszeresére,8 a Századvég kutatása alapján csak a fűtés egyenesen a három és félszeresére növekedne.9A rezsicsökkentésnek köszönhető kedvező rezsiárak megszűntek volna, amennyiben a magyar kormány nem tudott volna megállapodni az amerikai adminisztrációval. Magyar Péter a nemzetközi szerződés felbontásával ezt kockáztatná.
Arról nem is beszélve, hogy az amerikaikkal való egyezség nélkül a benzinár több mint 1000 forintra ugorhatna literenként.10
Ez csak a brüsszeli direktíváknak felel meg, a magyar lakosságra olyan terheket róna, amelyeket utoljára 2010 előtt érezhettünk.11
Az amerikai–magyar megállapodás "felülvizsgálata", "újratárgyalása" könnyen kikövetkeztethető, hogy hova vezetne. És ott jártunk már. Brüsszellel, Volodimir Zelenszkijjel és Magyar Péterrel a magyar emberek megélhetése nincs biztonságban.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!