A HUN-REN stratégiai céljaival összhangban kiemelt feladatának tekinti, hogy Magyarországon minden tehetséges fiatal előtt megnyíljon az út a tudomány és a kutatói pálya felé, az esélyegyenlőség jegyében. A szervezet több országos szintű program felépítésével arra törekszik, hogy nyitott intézményként már a középiskolás évektől kapcsolatot építsen a magyar fiatalokkal, és személyes tapasztalatokon keresztül mutassa meg számukra a tudomány világát és a kutatói pálya lehetőségeit. A HUN-REN külön figyelmet fordít a fiatalok mentorálására is: ebben a munkában a kutatási hálózat több száz kutatója vesz részt.
– A tudomány akkor tölti be igazán küldetését, ha minden tehetséges fiatal számára nyitva áll. A HUN-REN azon dolgozik, hogy valós, elérhető és inspiráló lehetőségeken keresztül mutassa meg a kutatói pálya értékét, és hogy a kíváncsiság és a tehetség – származástól függetlenül – utat találjon a tudomány világába. Ha a most induló, széles körű szakmai programok hozzájárulnak ahhoz, hogy minél több roma fiatal előtt is megnyíljon a kutatói pálya lehetősége, az nemcsak az ő jövőjüket gazdagítja, hanem a magyar tudomány egészét is erősíti – hangsúlyozta Gulyás Balázs, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat elnöke.
A JRSZ célja olyan fiatalokat kinevelni, akik másokért élő emberré és szolgáló vezetővé válnak, keresve az utakat a roma népesség társadalmi felemelkedéséhez is. Büszkék vagyunk arra, hogy az alapítás óta eltelt tizenöt évben mintegy száz hallgatónk végzett és szerzett egyetemi vagy főiskolai diplomát. A Nemzetközi Roma Napon aláírt megállapodással a tudományok iránt érdeklődő diákjaink valós, elérhető és inspiráló lehetőségekkel találkozhatnak, amelyek révén megtapasztalhatják a kutatói munka értékét és perspektíváit
– mondta Oláh Zsolt, a JRSZ rektora.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!